Halálos baleset Székesfehérvárott

Vágólapra másolva!
Egy ember meghalt, egy súlyosan, négy pedig könnyebben megsérült vasárnap délután Székesfehérvárott három személygépkocsi közúti balesete során.
Vágólapra másolva!

A rendőrség szerint a karambolt az okozta, hogy egy balra kanyarodni akaró gépkocsiba belefutott a mögötte haladó autó, s az út másik sávjában közlekedő gépkocsinak lökte, amelyben egy idős házaspár utazott. Az utóbbi kocsit vezető 74 éves férfi a kórházba szállítás után meghalt, feleségét súlyos sérülésekkel a Fejér megyei Szent György Kórházba ápolják. A másik két autó mindegyikében ketten-ketten könnyebben sérültek. A baleset ügyében a rendőrség szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot.