Vágólapra másolva!
Sokan használják diplomata-útlevelüket úgy, hogy közben az már érvényét vesztette, és szabadon átléphetik a határt, mivel a határőrség nem ellenőrzik ki jogosult ilyen irat használatára, és ki nem. Az országgyűlési képviselők 10-15 százaléka felejti el visszaadni lejárta után diplomata-útlevelét, őket levélben szokta felszólítani az Országgyűlés gazdasági főigazgatósága - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Sok arra már nem jogosult személy rendelkezik diplomata-útlevéllel Magyarországon. A dokumentumot az érintettnek a jogosultság megszűnte után 15 napon belül le kellene adnia. Külügyi közlés szerint a jogosultság megszűnését követően az útlevél érvénytelen, "utazásra nem használható", egyesek elfeledkeznek időben visszaadni, és továbbra is használják határátlépésre. A határőrség ugyanis nem ellenőrzi, hogy ki jogosult diplomata-útlevél használatára és ki nem - írja a Népszabadság.

Így jár a Parlamenti képviselők öt-tíz százaléka is, őket az Országgyűlés gazdasági főigazgatósága szokta levélben felszólítani, hogy szolgáltassák be az iratot, s egyben a külügyet is tájékoztatják. Sárdi Péter, az Országgyűlés külügyi hivatalának vezetője szerint a felszólítottak nagy többsége első felszólításra visszaadja az útlevelet.

A törvény értelmében a hivatalos útlevelet legfeljebb ötévi érvényességgel lehet kiállítani. Az ilyen dokumentumok kiállítását több állami (fő)hivatal kezdeményezi, amelyek a jogosultság megszűntéről is dönthetnek. "A sok bába között elvész a gyerek" logikájának megfelelően a rendszer áttekinthetetlen, az ellenőrzés ezért nem mindig hatékony - írja a lap.

Orodán Sándor ezredes, a határőrség szóvivője a Népszabadságnak elmondta, hogy a határon kizárólag az úti okmány érvényességét ellenőrzik. Ha valaki érvényes diplomata-útlevelet mutat fel, és az illető ellen nincs érvényben valamilyen tiltó rendelkezés, szabadon átlépheti az államhatárt. Magyarországon "néhány ezer" állampolgár rendelkezik diplomata-útlevéllel.

Íriszkép az útlevélben/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20030822iriszkep.html2007-től ismét le kell cserélni az útleveleket/itthon/200305282007tol.html

A törvény szerint a gyorsított határátlépést biztosító úti okmány az államfő, a miniszterelnök, a miniszterek, államtitkárok és helyetteseik mellett megilleti a 386 parlamenti képviselőt, az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság elnökét. A jogosultak közé tartozik az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és általános helyettese, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese, a legfőbb ügyész és helyettesei, az Alkotmánybíróság tagjai, az Állami Számvevőszék elnöke és alelnökei, a jegybank elnöke és alelnökei. A Külügyminisztérium diplomáciai vagy konzuli ranggal rendelkező munkatársait, a magyar külképviseletek diplomáciai személyzetének tagjait ugyancsak megilleti a diplomata-útlevél. Az érintettek családtagjai - feleség, gyerek - ugyancsak megkaphatják ezt a fajta úti okmányt - írja a lap.

Kizárólag utazásának időtartamára érvényes diplomata-útlevélhez juthaz az is, aki a köztársasági elnök, a kormányfő, az Országgyűlés elnöke vagy a külügyminiszter megbízásából diplomáciai küldetéssel utazik külföldre. Ebből az Orbán-kormány mandátumának lejárta bonyodalom is származott, mert a volt miniszterelnök diplomata-útlevelet adott olyan személyeknek is - például erőnléti edzőjének -, akiknek valószínűleg nem járt volna - írja a Népszabadság.