Közlekedés - szerda

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Budapest

Szeptember 1-től új autóbuszjárattal lehet utazni a Kispest, Határ út és a Gloriett lakótelep között. Az Gloriett-busz elnevezésű új járat a reggeli és a délutáni csúcsidőszakban 15 percenként közlekedik az M5-ös autópálya bevezető szakaszán.

Budaörs nyugati részének jobb kiszolgálása érdekében 140E jelzéssel szintén új autóbuszjáratot közlekedtet a BKV csúcsidőben a Móricz Zsigmond körtértől úgy, hogy a 40E járat minden második kocsija hosszabb útvonalon - a Törökugratóig - jár.

Budafokon a Kossuth Lajos utcát lezárták a Savoyai Jenő tér és a Tóth József utca között felújítás miatt. A munkák idején mindkét irányban a Mária Terézia utcán lehet haladni, erre járnak a BKV buszai is.

A 13A jelzésű busszal munkanapokon a diósdi Nagytétényi úti megállóból 06.10-kor, a Szakiskola utca megállóból pedig 06.42-kor is lehet utazni a Campona végállomás felé.

A 145-ös autóbuszok módosított útvonalon járnak, mert Békásmegyeren a Madzsar József utca egy szakaszát kifelé egyirányúsították.

A Haller utcában továbbra sem lehet közlekedni a Soroksári út és a Mester utca között a felújítási munkák miatt. A 30-as villamosok mindkét végállomásról a Haller utcáig mennek, a 24-es villamosok csak a Baross tér és a Nagyvárad tér között viszik az utasokat, a 30A jelzésű villamos nem jár. A környéken rendszeresek a torlódások, ezért a villamospótló buszok az Orczy út- Üllői út -Vágóhíd utca -Soroksári út útvonalon közlekednek.

A 2-es villamos helyett autóbuszok járnak ma és holnap az esti és éjszakai órákban - 20.00 órától üzemkezdetig - a Közvágóhíd és a Jászai Mari tér között, mert a Petőfi térnél cserélik a síneket.

A Fehérvári úton a Móricz Zsigmond körtértől a Bocskai út felé vezető oldalon építik az utat, ezért a Szabolcska Mihály utca és az Eszék utca jelenleg a Fehérvári út felé zsákutca. A Bocskai út-Október huszonharmadika utca útvonalon irányonként két sávban lehet közlekedni, de a nagyobb méretű járművek és az autóbuszok vezetői számítsanak arra, hogy a Kosztolányi Dezső tér felé haladva át kell húzódniuk a másik sávba is. A balesetek elkerülése érdekében fokozott figyelemmel vezessenek! A 47V jelzésű gyorsbuszok csúcsidőben közlekednek, a 47-es villamos mindkét végállomástól, a 41-es Kamaraerdőtől, a 18-as pedig a Szent János kórháztól a Bocskai útig viszi az utasokat.

A Belvárosban a Károly körúton szegély és útépítési munkák kezdődtek, ezért a Múzeum körút felé vezető oldalon szakaszosan lezárják a külső sávot a Bárczy István utcától az Astoria csomópontig. (A 4-es és 9-es buszokra csak a túloldali, Madách téri megállóban lehet felszállni.) Az útszűkület miatt a városközpont irányában az Andrássy úton és a Bajcsy-Zsilinszky úton is torlódásra kell számítani!

A Fogarasi utat a Csömöri úttal összekötő felüljárót felújítás miatt lezárták.
(A felüljárón csak a BKV Rt. autóbuszait és a megkülönböztető jelzését használó gépkocsikat engedik át.) Az ajánlott terelőutak: a Rózsa utca-Rákosi út-Füredi utca-Gvadányi utca, illetve a Pálya utca-Mogyoródi út-Miskolci utca útvonal.

Az M3-as autópálya fővárosi szakaszán a Rákospalotai Körvasút sori felüljárón javítják a dilatációs szerkezetet, ezért mindkét irányban útszűkület nehezíti az áthaladást (A középső sávot kerítették el vasárnap estig.) A Rákospalotai határúton a Szilas-patak és a Szentmihályi út között felújítás miatt csak a fél útpálya szabad. A váltakozó irányú áthaladást jelzőőrök segítik.

A Budai Várba vezető a Hunyadi János úton a Donáti utca közelében építkeznek, ezért a kanyar után csak a fél útpálya szabad.

A II., Fő utcában a Bem József tér és a Kacsa utca között kábelfektetés miatt csak egy sávban közlekedhetnek.

A XI., Építész utca zsákutca lett a Hunyadi János út felől, mert folytatják a Szerémi út szélesítését, megkezdődtek az előkészítő munkák.

Nagytétényben az Angeli utcában a Barackos út és a városhatár között szakaszosan csak a fél útpálya szabad. A munkaterületeknél jelzőlámpa szabályozza a váltakozó irányú forgalmat.

Vidéki utak

Az M0-ás autóút 14-15 km-e között - a Nagy-Duna hídon - javítási munkák miatt most az M5-ös autópálya felé zárták le a belső sávot. Torlódásra számítsanak. Folytatják a munkát az M0-ás autóúton az M1-es autópálya közelében. A Budapest irányából érkezők sem az 1-es főútról, sem pedig az M1-es autópályáról nem tudnak felhajtani az autóútra. A Biatorbágy felé vezető kijelölt terelő utat sárga táblák jelzik. A Győr felől érkezőket nem érinti a lezárás.

Az M1-es autópálya herceghalmi szakaszán a 21-es és a 25-ös km között a Budapest felé vezető sávokat lezárták, a forgalmat az ellentétes oldalra terelik át. Budapest felé egy, a határ felé vezető oldalon pedig két sávon kehet közlekedni. A Tatabánya-óvárosi csomópontban Hegyeshalom felé még nem lehet felhajtani. A győri elkerülő szakaszon a 108-as és a 113-as km között egy pályán megy a forgalom. A Hegyeshalom felé autózók a 112-es km-nél a győrszentiváni csomópont le-és felhajtó ágát nem használhatják.

Az M3-as autópályán új terelést építettek ki Gödöllőnél. A 29-34 km között Polgár felé a leálló és a külső sávon lehet közlekedni. A pályán Hatvan közelében átépítik a műszaki átjárót. Az 53-54 km között mindkét pályán a belső sávot kerítették el a forgalom elől.

Az M5-ös autópályán Lajosmizse és Kiskunfélegyháza között a felhajtó ágakat aszfaltozzák. A munka miatt mindig a külső sávot zárják le rövid szakaszokon.

Az 5-ös főúton Budapest határa és Alsónémedi között félpályás lezárás mellett aszfaltoznak. Dabastól Örkényig a terelőszigetek építésének helyszínein útszűkület lassítja a forgalmat. A Szeged előtti szakaszon a kanyarokban fényvisszaverő prizmákat telepítenek. A 157-es és a 163-as km között sebességkorlátozásra készüljenek. Az 5-ös főúton Pest megyében a 7,5 tonnásnál nagyobb tehergépjárművek a 31-es km és Lajosmizse között naponta csak 17-től 22 óráig közlekedhetnek.

Szolnokon átépítik a Tisza-híd városközpont felőli hídfőjénél lévő Szabadság téri csomópontot. Az októberig tartó munka idején a tehergépkocsikat a 4-es főút elkerülő szakaszára irányítják.

Egerben átépítik a Malom úti hidat, a Bogácsra vezető út elején. Másfél hónapig lezárták a forgalom elől. A járműveket sárga táblák irányítják a 25-ös főút felé vezető terelőútra. A gyalogosok a lezárás ideje alatt a Mária úti gyalogos hídon tudnak átmenni.