A Britton vezetője tagadja az MSZP-s kapcsolatot

Vágólapra másolva!
Sem Medgyessy Péter, sem más kormánypolitikus nem áll a Britton cégcsoport hátterében - állítja Kerék Csaba, a Britton Magyarország vezetője. A Kulcsár Attilával személyes és üzleti kapcsolatban álló üzletember azután adott interjút az [origo]-nak, hogy kiderült: egyre több forrás szerint a cég révén az MSZP-t is eléri a K&H-ügy. Kerék Csaba ezt elképzelhetetlennek tartja.
Vágólapra másolva!

- Mi a véleménye arról, hogy az ellenzék és több sajtóorgánum információi szerint a Brittonnak kapcsolata van az MSZP-vel, egy kormánypolitikussal, és ezek miatt a kormánypárt érintett a brókerbotrányban?

- Tény, hogy már deklaráltan MSZP közeli vállalkozói csoportnak minősítenek bennünket. Ezen meg vagyok rökönyödve. Ha mérlegre tennénk személyes és üzleti kapcsolatainkat, kiderülne, hogy 50-50 százalékban van kapcsolatunk mindkét oldallal. Politikai ügyünk egyébként nem volt. Az, hogy egy ügyet átpolitizálnak, az más kérdés. Érdekes módon általában a baloldallal hoznak bennünket kapcsolatba, pedig - bár nem akarok tippeket adni - van olyan vállalkozásunk, ami az ellenkező oldalhoz kapcsolható áttételesen. Mi nem vagyunk baloldali vállalkozók.

- Állítólag a rendőrség már vizsgálja a Britton számlamozgásait. Megkeresték önöket a nyomozók?

- Nekem nincs tudomásom arról, hogy vizsgálják a számláinkat, de természetesnek tartom, ha így van, hiszen a rendőrök végzik a munkájukat. Szerencsétlen szituáció mindenesetre, hogy gyakran keveredik a két Britton, az amerikai tulajdonos, illetva a Britton Magyarország, amelyet mi vezetünk.

- Kik állnak az amerikai Britton hátterében?

- Hogy kik a tulajdonosai, azt nem tudom megmondani, mi csak a cég hivatalos felületével állunk kapcsolatban.

- Egyáltalán mi a kapcsolat a két Britton között?

- Az amerikai cég a magyarországiban tulajdonosként, pénzügyi befektetőként van jelen.

- Az ellenzék már azt tudakolja, hogy Medgyessy Péternek milyen kapcsolata lehet a Brittonnal. Kizártnak tartja, hogy egyszer kiderül: valóban politikusok állnak az amerikai cég hátterében?

- Nincs információm a tulajdonosokról, de ezer százalék, hogy nem fog ilyesmi kiderülni. Én is hallottam már arról, hogy Erős Jánost tartják tulajdonosnak, meg most mondják Medgyessy Pétert. Komikumba hajlik ez a teleregény, de nem lesz ilyen csattanója.

- Ismeri Medgyessy Pétert?

- Egyszer sem találkoztam még vele. Elméletileg találkozhattam volna vele, de ha véletlenül találkoztunk volna, akkor sem lenne más a helyzet. Mindenesetre mondhatom, ebből a szempontból szerencse, hogy nem találkoztunk.

- El sem tudja képzelni, hogy a politika megjelenik a cég hátterében? Kulcsár Attila közvetlen munkatársa beszélt erről állítólag a K&H belső ellenőreinek.

- Nem tudom elképzelni. Akkor valamilyen kapcsolattartónak meg kellett volna jelennie, ennek ki kellett volna derülnie a számunkra. Ilyen személy azonban nem került elő.

- Mi igaz abból, hogy autót adtak Puch Lászlónak, az MSZP pénztárnokának?

- Utánanéztünk az iratokban, mert előző nap, mikor erről kérdeztek, nem tudtam pontos információt adni, és kiderült, hogy nem neki adtuk el a Peugeot 607-est. Itt van az adásvételi szerződés, amely szerint egy másik, egyáltalán nem ismert személy vette meg az autót. Ha most Puch László a tulajdonosa és ő használja, az meglepő, de ebből nem lehet semmilyen következtetést levonni.

- Milyen kapcsolatban állt Kulcsár Attilával?

- Kulcsár Attilával volt személyes viszonyom, amit lehet sokféleképpen jellemezni. Eredetileg egy baráti társaságban ismerkedtünk meg, így elsősorban személyes a viszonyunk, de volt üzleti kapcsolatunk is.

- Akkor azt is tudja, hogy mit csinált Kulcsár a brókercégnél, hogy miért indult ellene nyomozás?

- Én a Kulcsár-ügyet nem látom tisztán. Még újságolvasóként sem vált egyértelművé számomra, hogy pontosan mit történt. Ha sikkasztott, akkor ő egy sikkasztó, ha mást, csinált, akkor más, de nem tudom egyértelműen meghatározni. Nagyon úgy néz ki, hogy elkövetett valamit, de nem tudjuk mi sem, hogy mi lehet az.

- A hírek szerint önnek és üzlettársának, Mészáros Jánosnak régebbről sok szocialista kapcsolata van. Elismeri?

- Olvastam a Figyelő cikkét, és valóban egy igazgatóságban dolgoztam például Fehér Erzsébettel, de ennek ellenére 11 évvel később még be kellett mutatkoznunk egymásnak. Az állítás attól még igaz, egy bank igazgatóságában dolgoztunk, de következtetést nem lehet levonni belőle. A személyi összefüggésekből bármit ki lehet hozni, de nem foglalkozunk vele. Csak azokat sajnáljuk, akik valamikor kapcsolatba kerültek velünk, és most együtt említik nevüket a cégünkkel.

- Mi lesz a Brittonnal?

- Volt egy szakmai és bizalmi tőkénk, amelyet 24 óra alatt elvesztettünk, amikor a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete az elnök megverése után a Pannonplast ügyében megnevezett bennünket mint baseballütős vagy már nem is tudom milyen céget. Máig is zavar ez a megfogalmazás.

- Egyáltalán megmarad a cégnév?

- Sok problémát okoz, de még nincs határozott döntésünk. Nekünk, a Britton Magyarországnak nincs okunk elbújni. Hiába is bújnánk. Vállaljuk, személyünkben is vállaljuk.

György Bence