Életveszélyben az elrabolt gyermek

Vágólapra másolva!
Életveszélybe kerülhet az a tizenhét hónapos csecsemő, akit egy eddig ismeretlen nő rabolt el pénteken délután a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szirmabesenyőről. A súlyos beteg, értelmi fogyatékos gyermeknek napjában többször életmentő gyógyszert, - Tegretolt-  kell szednie. A készítményre a betegsége miatt rátörő görcsös rángások ellen van szüksége. Amennyiben nem jut hozzá a gyógyszerhez, akár meg is halhat.
Vágólapra másolva!

A kisfiút délután két órakor rabolta el egy hatvan év körüli, lila ruhás nő a Miskolctól hét kilométerre lévő településről. A kis Dávidot édesanyja két óra előtt megetette, majd egy babakocsiban a házuk udvarára vitte levegőzni. A gyermeket rövid időre magára hagyta, de mikor újra kiment a kisfiúhoz, a babakocsit már üresen találta. A környéken lakók ugyanebben az időben egy hatvan év körüli nőt láttak, aki egy csecsemővel a karján igyekezett valahová. Az idős asszonyt a gyerekkel két órán belül Hernádnémetiben és Miskolcon is látták felbukkanni.

A rendőrök nagy létszámú erőket vetettek be az eltűnt gyermek keresésére. A kutatás az esti órákig nem járt eredménnyel. Szirmabesenyőn az oda összevont ötvenfős rendőri csapat a tervek szerint este tíz óráig folytatja a keresést. A települést módszeresen átfésülik, de ha a tervezett ideig nem jutnak eredményre, akkor szombaton reggel kilenc órakor folytatják tovább a kutatást.

A csecsemő mielőbbi megtalálása rendkívül fontos a gyermek életben maradása szempontjából. Amennyiben elrablója nem is akarja bántani, akkor is veszélyben van, hiszen már az esti gyógyszeradagjához sem juthatott hozzá.