Gyerekeket rak ki otthonukból az önkormányzat

Vágólapra másolva!
A VIII. kerületi önkormányzat tavasszal lebont hármat a főváros legrosszabb állapotban lévő épületei közül, mert az életveszélyes házak önkényes lakásfoglalók tanyái lettek. A lakók szerint azonban az önkormányzat szándékosan nem költ évek óta az épületekre, így nem csoda, hogy lakhatatlanok, az üresen álló lakásokba pedig önkényes lakásfoglalók költöznek be. Ráadásul, mint mondják, sem az önkormányzat, sem a rendőrség nem tesz semmit a randalírozó, a környék lakóit zaklató és bántalmazó illegális beköltözők ellen.
Vágólapra másolva!

A józsefvárosi önkormányzat tavasszal lebontatja a Kisfaludy utca 20., a Dobozi utca 41. és a Nagyfuvaros utca 26. alatti házakat. Az önkormányzat szerint az épületek nem csak romosak és életveszélyesek, de mára önkényes lakásfoglalók tanyájává váltak. Takács Gábor VIII. kerületi alpolgármester szerint a problémák jó néhány éve kezdődtek, az önkormányzat azért döntött mégis most az épületek lebontása mellett, mert a helyzet az elmúlt pár hónapban tarthatatlanná vált.

Forrás: [origo]
Kisfaludy utca 20.

Takács az [origo]-nak elmondta, 10-12 olyan ház van a Józsefvárosban, amelyben embertelen állapotok uralkodnak a romos épületek és az illegális beköltözők miatt. Az alpolgármester szerint azért nehéz változtatni a helyzeten, mert nincs olyan törvényi lehetőség, amellyel hatékonyabban tudnának fellépni az illegális beköltözők ellen. Hiába deszkázzák és falazzák be az üresen álló lakásokat, az önkényes lakásfoglalók a kilakoltatás után néhány nappal visszatérnek, kibontják a bejáratot, a téglát és a fát pedig eladják.

Takács szerint azért vált sürgőssé a három ház sorsának rendezése, mert nyáron a Dobozi utca és a környék lakói egy 80 lakó aláírását tartalmazó felhívást nyújtottak be az önkormányzathoz, amelyben a problémák azonnali rendezését kérik. Hasonló kérelemmel fordult az önkormányzathoz a Kisfaludy utca miatt a VIII. kerületi rendőrfőkapitány is, mert a rendőrök már nem tudnak mit kezdeni az illegális lakásfoglalók miatt kialakult helyzettel - mondta. Bár az ellenőrzések rendszeresek mindhárom házban, a rendőrök nem tudják megakadályozni, hogy az önkényes beköltözők visszatérjenek az üres lakásokba.

A lebontásra ítélt házak helyén szociális bérlakásokat építenek, ahol rászorulókat helyeznek majd el. Az alpolgármester ugyanakkor azt mondta, hogy a házak lebontása miatt senki nem kerül majd az utcára. A bejelentett lakókat elköltöztetik. "Amilyen gyorsan tudunk, megállapodunk velük" - mondta Takács. Az illegális lakókat pedig - a gyermekvédelmi és a szociális törvény rendelkezései értelmében - átmeneti otthonokban helyezik el. Az alpolgármester kijelentette: "Ilyen ok miatt még soha senki nem került állami gondoskodásba".

A három lebontásra ítélt ház lakói azonban máshogy látják a helyzetet, mint az önkormányzat. Szerintük ugyanis a házak állapota évek, sőt évtizedek óta elviselhetetlen, és az illegális beköltözők is régóta zaklatják a környéken élőket. A lakók szerint már az is megoldást jelentene, ha felújítanák a néhol száz évesnél is idősebb házakat, a most üresen álló lakásokat pedig eladnák. Mivel azonban az önkormányzat az egyik lakó állítása szerint semmit nem tesz a romos házakért, mára a bejelentett lakók - akik gyakran félnek még hazamenni is, mert az illegális beköltözők még őket is megtámadják - is úgy látják: csak az oldja meg a helyzetet, ha lerombolják a házakat.

"Megmondom, hogy van a tutimiska: le kell bontani ezt a házat, és kész" - vélekedik a Kisfaludy utca 20. szám alatti ház egyik lakója, aki csak név nélkül meri vállalni a nyilatkozatot. Mint mondja, ő csak örül, ha lebontják a házat, mert akkor végre nem kell minden nap attól félnie, hogy megverik a lakásfoglalók, vagy betörnek hozzá.

Forrás: [origo]
Embertelen körülmények

A rendőrök és az önkormányzat emberei állandó vendégek a házban. Ebben az évben már 6-7-szer jártak a Kisfaludy utcában - mondja a fiatalasszony. "Kijönnek, csinálják itt az ingyencirkuszt, befalazzák az üres lakásokat, az illegálisak meg fél óra múlva visszaköltöznek" - panaszkodik.

"Azt nem értem, hogy a Köjál miért nem jött ki eddig" - mondja az asszony, aki szerint mára elviselhetetlenné váltak az állapotok a házban: patkányok szaladgálnak az udvarban, a tető beázik, a gang omladozik, a szinte soha nem tisztított lefolyó állandóan eldugul, sosincs áram. Az önkormányzat ráadásul korábban lebontatta az udvaron álló kamrákat, ahol régen a hulladékot tartották, így a ház udvara most szeméttelepre emlékeztet.

Az asszony szerint az is megoldaná a helyzetet, ha az önkormányzat felújítaná az épületet. A házban azonban évek óta nem történt semmilyen felújítás. A lakók nem értik, miért, ugyanis az üresen álló, az illegális beköltözőknek ideális célpontot jelentő lakások az önkormányzat tulajdonában vannak. "Miért nem fizetik a felújítást a vagyonkezelő pénzéből?" - kérdezi az asszony.

Takács Gábor józsefvárosi alpolgármester szerint azonban erre nincs pénz. Mint mondta, a VIII. kerületi a főváros legszegényebb és az ország egyik legszegényebb önkormányzata. A kerület tulajdonában még ma is közel 10 ezer önkormányzati bérlakás van, amelyek karbantartása óriási pénzeket emészt fel. Takács szerint bár idén is 360 millió forintot költenek lakásfelújításra, a pénz szinte semmire nem elég. "Mindig meg kell nézni, hogy mire költünk. Végesek az anyagi erőforrásaink" - mondta Takács.

Az önkormáyzat városrehabilitációval is igyekszik javítani a kerület lakónegyedeinek helyzetét. Az önkormányzat 2003-ban döntött arról, hogy jövő tavasszal útjára indul az a program is, melynek keretében 70 milliárd forintból újítják fel a Józsefváros egyik legrosszabb állapotban lévő, legromosabb részét, a Corvin-Szigony városrészt.

Forrás: [origo]
Itt régen virágok voltak

"Ott régen virágos kert volt" - mutat a szeméthalmazra a ház földszintjén lakó idős úr. Ő 1986 óta lakik feleségével a Kisfaludy utca 20-ban. Mint mondja, az illegális beköltözők már a rendszerváltás óta problémát jelentenek a házban, a helyzet szerinte azóta lett elviselhetetlen. Az idős úr szerint politikai okai vannak, hogy állandóan halasztódik a ház bontása. Tíz éve ugyanis már kapott egy határozatot az önkormányzattól, hogy egy éven belül lebontják a házat, de semmi nem történt.

Hasonlóan rossz a helyzet a Nagyfuvaros utca 26-ban, ahol a legtöbb lakó állítja: nem illegálisan laknak a házban, van érvényes bérleti vagy adásvételi szerződésük. Többségük azonban feketén - vélhetően nem a tulajdonostól - vette lakását, így az önkormányzat őket is illegális lakásfoglalónak tekinti.

A lakók szerint a baj az, hogy a házban cigányok laknak, ezért nem törődik az önkormányzat semmivel, amit mondanak. Szerintük már fölösleges bármit is mondani, mert az önkormányzat úgysem törődik vele. "Mi meg akarjuk venni és fel akarjuk újítani a lakásokat, de az önkormányzat nem ad rá lehetőséget, nem fizethetünk részletre. Pedig 3-400 ezer forintot még össze is tudnánk rakni, de hát milliói senkinek sincsenek" - panaszkodik a ház egyik fiatal lakója.

Ráadásul, mint mondják, az önkormányzat nem tesz semmit az épületért. "Két éve leesett egy kislány a második emeletről, de a korlátokat azóta sem csináltatta meg az önkormányzat, mert már akkor is tudták, hogy mi lesz az épület sorsa" - mondják.

A Dobozi utcában a legrosszabb a helyzet. Az utcában minden nap lehet látni verekedéseket, gyakran megtámadják az utcán járó embereket, a lakásokba és boltokba pedig gyakran betörnek.

Egy fiatal roma férfi öt gyerekével él egy lepusztult, alig húsz négyzetméteres lakásban, amiért 1,7 millió forintot fizetett, azt persze nem tudni, hogy kinek. Mint mondja, még 200 ezer forintot ráköltött a lakás felújítására, mert olyan volt, mint egy vécé. A rendőrök állandó vendégek nála is, bár azt nem érti, hogy miért. "Mindenkit zaklatnak. Mondják, hogy az önkényesekkel van a baj, de akkor miért nem intézkednek" - mondja. A férfi szerint csak egy-két családdal van gond, velük nem lehet kijönni, egyébként a lakók jól megvannak egymással.

Forrás: [origo]
A csodában bíznak

Az egyik illegális beköltöző egy fiatal roma asszony, aki hat gyerekét és két unokáját neveli alig tizenöt négyzetméteren. A lakás sötét, fény alig jut az egyetlen szobába, a levegő pedig - bár láthatóan ügyelnek a háziak a rendre és a tisztaságra - húgyszaggal van tele, mivel az egyterű lakásban nem lehet leválasztani a vécét a hálószobától. Hat éve költöztek a lakásba. Az asszonyért az egész ház kiáll, senki nem akarja, hogy elköltözzön, most mégsem tudja, mi lesz vele és a nyolc gyerekkel. A bíróság - mint mondja - rossz helyzete miatt korábban kétszer is engedélyezte, hogy az egyébként üresen álló lakásban maradjon. Ha viszont az önkormányzat lebontja a házat, ő biztosan nem kap új lakást. Kérdésünkre, hogy mi lesz velük, ha lebontják a házat csak annyit mond: "Megyünk vissza az Orczy-kertbe, a bokor alá, ahogy azelőtt".

Bár a környék lakói félnek a 41-es számú ház lakóitól, úgy vélik, nem csak a házzal van a baj. Egy idős néni, aki a szomszédban lakik, azt mondja: nincs más megoldás, le kell bontani a környék házait, mert az önkormányzat semmi nem tesz azért, hogy lakhatóak legyenek. A nyugdíjas asszony arra panaszkodik, hogy az ő házukban is mozog a lépcső, az emeleti folyosók pedig életveszélyesek. Hiába gyűjtöttek azonban rengeteg pénzt a ház lakói, hogy kicsit helyrehozassák az önkormányzattal az épületet. "Hétmilliót költöttünk a 125 éves házra, aztán kijött ide két ember kalapácsokkal, és elkezdtek kopácsolni, semmit nem csináltak" - mondja.

"A Csécsei Bélának (MSZP-SZDSZ-es polgármester) kellene határozottabbnak lennie, de a rendőrök és az önkormányzat sem tesz semmit" - véli egy középkorú úr, aki a rettegett kapubejáró melletti házban lakik. "Nem csak a romákkal van baj, el van itt harapódzva minden" - teszi hozzá.

Sáling Gergő

Fotó: Barakonyi Szabolcs