Nem gyanúsítottként, hanem tanúként hallgatták ki annak a 17 hónapos mozgásképtelen kisfiúnak a szüleit, aki pénteken eltűnt egy családi ház teraszáról. A rendőrség felfüggesztette a terepkutatást, és most már más eszközökkel nyomoznak az ügyben.

Felfüggesztette a rendőrség a terepkutatást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében eltűnt kisfiú ügyében. A veleszületetett betegsége miatt mozgásra és kommunikációra képtelen 17 hónapos Dávid pénteken tűnt el eddig ismeretlen körülmények között egy szirmabesenyői családi ház teraszáról.

A rendőrök és más kutatócsoportok az elmúlt 72 órában nagy erőkkel keresték a kisfiút, mivel azonban ez nem vezetett eredményre, felfüggesztették a terepkutatást. A nyomozók ezt követően új módszerekkel próbálnak a kisfiú nyomára bukkanni. A rendőrség arról nem kívánt részleteket közölni, hogy milyen eszközökkel és pontosan milyen formában folytatják a keresést.

A rendőrség családi állás megváltoztatása bűntettének gyanúja miatt indított eljárást az ügyben. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közölte azt is, hogy a gyermek szüleit - ellentétben néhány sajtóhírrel - nem gyanúsítottként, hanem tanúként hallgatta ki.