Világháborús bomba a I. kerületben

Vágólapra másolva!
Szétszerelték és megsemmisítették hétfő délután egy II. világháborús bomba gyújtószerkezetét Budapesten az I. kerületben.
Vágólapra másolva!

A tűzszerész ezred parancsnoka közlése szerint a Szalag utca, Toldy Ferenc utca és a Corvin tér által határolt területen egy építkezési területen hétfőn kora délután előkerült 50 kilogrammos bombatestet a központi gyűjtőbe szállítottuk, megsemmisítéséről később intézkedünk - mondta Molnár Sándor ezredes.

A romboló gránát miatt csaknem 300 embernek kellett elhagynia lakását, de azóta visszatérhettek otthonukba - tette hozzá a Magyar Honvédség Első Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoka.