Milliárdos többletbevétel a közlekedési razziából

Vágólapra másolva!
Becslések szerint körülbelül kétmilliárd forintos többletbevételhez jut a költségvetés a június 20. óta tartó országos közlekedésbiztonsági akciósorozat révén, igaz a rendőrségnek közel 400 milliós többletkiadást okozott a fokozott ellenőrzés. A szeptember 15-ig tartó közlekedésbiztonsági akciósorozat hatása már most megmutatkozik: csökkent a személyi sérüléses balesetek száma - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Június 20-án rendelték el, és a elvileg szeptember 15-ig tart a közlekedésbiztonsági akciósorozat. Az ellenőrzési akciók hatására már mosta csökkent a személyi sérüléses közlekedési balesetek száma. A rendőrségi szakértők szerint ennek tudható be az is, hogy a tavalyi hasonló időszakhoz képest az év első nyolc hónapjában kevesebben haltak, illetve sérültek meg közlekedési balesetben - írja a Népszabadság.

Az autópályákon és az országos főutakon augusztus végéig 12613 személyi sérüléssel vagy halállal járó közlekedési baleset történt. Országosan 677 halálos balesetben 805-en vesztették életüket. Tavaly nyolc hónap alatt 745 baleset 852 emberéletet követelt. Kismértékben csökkent a súlyos, enyhén emelkedett a könnyű sérüléssel járó tragédiák száma.

A lap szerint a fokozott ellenőrzések alkalmával kisebb szabálysértésekért 133444 magyar autóst 658 millió forint helyszíni bírásággal sújtottak, míg 19467 szabálytalankodó külföldi gépjárművezetővel összesen 116,5 millió forintot fizettettek ki. 51 ezer súlyos szabálysértő ellen feljelentést tettek.

A tapasztalatok szerint az ilyen eljárásokban átlagosan 30 ezer forintos bírságot szabnak ki a hatóságok, azok végeztével még legalább másfél milliárd forint bevételre számíthat a költségvetés a bírságokból. A rendőrség legóvatosabb becslései szerint is több mint kétmilliárd forint előre nem tervezett bevételt jelentenek a nyári akciók, igaz a rendőrségnek ez közel 400 millió forint többletkiadást okozott. Az ORFK névtelenséget kérő illetékeseinek számításai szerint a költségvetés "tiszta nyeresége" így elérheti a másfél milliárd forintot. Azt még nem tudni, hogy a kormány visszatéríti-e az ORFK-nak az akciósorozat miatt megemelkedett költségeket - írja a Népszabadság.