Több milliós kárt okozott a cserbenhagyó

Vágólapra másolva!
Több milliós kárt okozott az a sofőr, aki egy balesetet okozott tegnap az 58-as úton, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott. A Pécs és Szalánta között történt balesetnek öt súlyos és egy könnyebb sérültje van.
Vágólapra másolva!

Az első információk szerint a cserbenhagyó sofőr előzés közben leszorította a szemben jövő gépkocsit, amely az útpadkán megpördült és két másik autónak ütközött. A balesetben egy Opel, egy Suzuki és egy Peugeot személygépkocsi teljesen összetört. A kár több millió forint.

A rendőrségnek a cserbenhagyót még nem sikerült elfogni, mivel nincs megfelelő leírás az autóról.