Nem Taszáron képezik ki az iraki rendőröket

Vágólapra másolva!
Az amerikai hadsereget kiszolgáló Brow & Root vezetőinek tudomása szerint az iraki rendőröket nem a taszári bázison képzik majd ki - közölték a cég menedzsmentjének képviselői a Somogy Megyei Közgyűlés elnökével pénteken Kaposváron.
Vágólapra másolva!

Októbertől két hónapra még meghosszabbítják a szerződéseket, azt követően azonban, ha nem érkezik az amerikai hadseregtől megrendelés, várhatóan jelentős leépítésre kényszerül a Brown & Root Kaposváron - mondta el Coley McDevitt, a balkáni támogató program magyarországi vezetője és Arnold Palmer, a houstoni központ foglalkoztatási menedzsere a találkozón. Hozzátették: "sokszor temették már ezt a missziót, mégis már csaknem 8 éve működik".

A Brown & Root és a hadsereg közötti balkáni szerződés 2004 májusában jár le, jelenleg ennek az ötéves meghosszabbítására pályáznak. Az eredménytől függetlenül a somogyi megyeszékhely megmarad középkelet-európai logisztikai központnak, miután innen kiváló napi kapcsolat teremthető Németországgal és Koszovóval, Boszniával is - fejtették ki a cég képviselői. Megjegyezték: továbbra is elsősorban Kaposváron szerzik be az alapanyagokat és eszközöket, s másodsorban más magyarországi városokban.

A leépítésekkel kapcsolatosan elmondták: miután elégedettek a magyar munkavállalókkal, közülük többnek kuvaiti és iraki szerződéseket ajánlanak. Az elmúlt hónapokban Magyarországról 128-an érkeztek ily módon a közel-keleti térségbe, s csak ketten tértek vissza. A kuvaiti szerződés értékét jellemzi, hogy ez egyedül tízszerese a négy balkáni országot érintő programnak.

Gyenesei István, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke a megbeszélésen hangsúlyozta: a kormánytagokkal közösen továbbra is a taszári Kapos Bázis Repülőtér jövőjéért lobbizik, és ehhez hasonló higgadt magatartásra kéri az ellenzéket is. "Ha ugyanis a bázis szerepet kap az Egyesült Államoktól, akkor a somogyi munkavállalók megélhetése és a polgári terminál sorsa is megnyugtatóan rendeződik, a taszári repülőtér minősítése és felszállópályái ugyanis egyedülállóak a térségben" - vélekedett a megyegyűlés elnöke. Álláspontja szerint a Brown & Root részt vállalhatna a terminál üzemeltetésében, de akár tulajdont is szerezhetne belőle.