Nem zárhatják ki a hepatitises gyereket az iskolából

Nem kell bejelenteniük fertőző betegségeiket azoknak az iskolásoknak, akik nem jelentenek veszélyt környezetükre - állítják jogvédők. Szerintük ugyanis a közintézményekben olyan egészségügyi szabályok vannak, amelyek elvileg lehetetlenné teszik az ilyen betegségek elterjedését. Egy debreceni diákot viszont azért akartak eltávolítani iskolájából a többi gyerek szülei, mert hepatitis C vírusa van.

Egy debreceni általános iskolából el akartak küldeni egy diákot, mert hepatitis C vírusa van. A többi diák szülei attól tartottak, hogy gyerekeik is elkaphatják a fertőzést, ezért levélben azt kérték az iskola vezetésétől, hogy tanácsolják el a beteg gyereket az intézményből. A szülők azzal fenyegették meg az iskola vezetését, hogy ellenkező esetben ők viszik más iskolába gyereküket.

Szabó Gyula, a debreceni Epreskert utcai általános iskola igazgatója az [origo]-nak elmondta: a problémák a szeptemberi beiratkozáskor kezdődtek, amikor a szülők megtudták, hogy a beteg diákkal egy osztályba jár majd gyerekük. Ezt követően keresték meg levélben az iskola vezetését. A közel kétszáz tiltakozó szülő azt kérte, hogy a beteg gyereket vegyék ki az iskolából és járassák magániskolába. Erre azonban szülei nem voltak hajlandóak, kötelezni pedig nem lehetett őket, mivel gyerekük az Epreskert utcai iskolához tartozik.

Az igazgatóság ezután a megyei tisztiorvosi szolgálattól kért véleményt az ügyben. A szolgálat emberei múlt héten meg is jelentek az iskolában, ahol felvilágosító előadást tartottak az aggódó szülőknek arról, hogy a betegség semmilyen közvetlen veszélyt nem jelent gyermekükre.

Ezután, mint az igazgató mondja, "lecsillapodtak a kedélyek, nem akarják már elvinni gyerekeiket a szülők, és a beteg diák is az iskolában tanulhat". Szabó szerint azonban a történet itt nem ér véget, mert a megyei önkormányzat állásfoglalást kért az ügy kapcsán az Országgyűlési Biztosok Hivatalától. Az önkormányzat arra vár választ, hogy ilyen esetekben a közösségi vagy a személyes jogok védelme a mérvadó.

Az igazgató szerint az ilyen esetek több kérdést is felvetnek. Véleménye szerint kérdéses például, hogy az ilyen eseteket kell-e jelenteniük a beteg gyerek szüleinek, vagy elhallgathatják azt. Szabó szerint kérdés az is, hogy mit tehet és kell-e valamit tenni ilyen esetekben az iskola vezetőinek. Azt ugyanakkor az igazgató többször is kijelentette, hogy az ombudsman állásfoglalásától függetlenül mindenképpen az iskola diákja marad majd a beteg gyerek.

A debreceni eset kapcsán a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) elnevezésű jogvédő szervezet állásfoglalást kért Aáry-Tamás Lajostól, az oktatási jogok biztosától és Lenkovics Barnabástól, az állampolgári jogok országgyűlési biztosától. A TASZ szerint ugyanis alkotmánysértő valakire azért nyomást gyakorolni, mert beteg, bár betegsége nem jelent közegészségügyi veszélyt. "A felvett tanuló hepatitis C-fertőzöttsége alapján történő hátrányos megkülönböztetése jogsértő, indokolatlan és alkotmányellenes diszkriminációt valósít meg" - írja a szervezet közleményében.

"Alkotmánysértő és az alapvető emberi jogokkal ellentétes ez a hozzáállás" - vélekedett az ügy kapcsán Csernus Eszter, a TASZ munkatársa. A jogász szerint az iskolai beiratkozásnál csak tanulmányi adatokat és személyes információkat - név, lakcím - kell megadni. Arra viszont nem kötelezhető senki, hogy közegészségügyi veszélyt nem jelentő betegségéről beszámoljon. "Ezt még az iskolaorvosnak sem kell elmondania senkinek" - mondta Csernus.

A jogász szerint senkit nem lehet elzárni egy közösségtől, aki az alapvető viselkedési szabályok betartása mellett nem jelent veszélyt környezetére. A közintézményekben - így a kórházakban, iskolákban is - ugyanis olyan higiéniás szabályok vannak, amelyek elméletileg lehetetlenné teszik az ilyen fertőzések elterjedését. Csernus kijelentette: az ilyen esetek elfogadhatatlan gyakorlatot teremthetnek, ezért fel kell lépni ellenük.

Az emberek azonban - mint Csernus mondta - "reflexből inkább félnek". A jogász szerint hasonló gondok felmerülhetnek a HIV-fertőzött emberek esetében is, mivel ezzel a betegséggel kapcsolatban még több tévhit van. A TASZ szerint éppen ezért kiemelten fontos, hogy az állam eleget tegyen tájékoztatási és felvilágosítási kötelezettségének.

A debreceni eset kapcsán az [origo] megkereste Lenkovics Barnabást, az állampolgári jogok országgyűlési biztosát. Lenkovics titkárságán azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a biztos már foglalkozik az üggyel, mellyel kapcsolatban tegnap érkezett hozzá egy megkeresés. Álláspontja kialakításáig azonban nem kívánták kommentálni a történteket.

Megkerestük Aáry-Tamás Lajost, az oktatási jogok biztosát is, aki pedig kijelentette: a probléma az, hogy ritkák az iskolákban a felvilágosító programok, így sok helyen sem a szülők, sem a tanárok nem tudnak mit kezdeni a hasonló helyzetekkel. A biztos megemlített egy hasonló esetet, amikor egy HIV-fertőzött diákot betegsége miatt nem vettek fel a középiskolába, pedig felvételi vizsgája sikerült. Aáry-Tamás azt mondta: ki fogja vizsgálni az ügyet, azonban ezzel megvárja, hogy megkeressék az érintettek.

Az egészségügyi tárcánál szerettük volna megtudni azt is, hogy milyen rendszerességgel szervez a minisztérium egészségügyi felvilágosítást iskolákban és más közintézményekben. A minisztérium sajtóosztályán azonban azt nyilatkozták, hogy az ügy nem hozzájuk, hanem a területileg illetékes tisztiorvosi szolgálathoz tartozik.

Sáling Gergő

KAPCSOLÓDÓ CIKK