A Magyar Rádió elnöke tagadja az ügynök-vádat

Vágólapra másolva!
A Népszava csütörtöki számában terjedelmes cikkben arról számolt be, hogy információik szerint Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke a ´70-es évek közepétől kapcsolatban állt az akkori állambiztonsági szervekkel. Kondor tagadta a vádakat, szerinte a cikk egyetlen célja a rendzavarás. A rádióelnök közölte: beperli a lapot. 
Vágólapra másolva!
Ügynök volt Kondor Katalin?http://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=60137

"Jól előkészített akcióba kezdett a pártlap Népszava, a többmilliárdos K&H-botrány érintettje. Az elmúlt napok nagy terjedelmű cikkeinek szinte minden szava hazugság, a Népszavának bíróság előtt kell felelnie minden soráért" - tudatta közleményében Kondor Katalin, a Magyar Rádió (MR) elnöke.

A Népszava csütörtöki, terjedelmes cikkében azt állította, hogy az MR elnöke a ´70-es évek közepétől kapcsolatban állt az akkori állambiztonsági szervekkel. "A fedőnévvel, titkos megbízottként kezelt Kondor Katalint - lapunk ismeretei szerint - nem a pénz csábította, és nem is zsarolták" - írta a lap, amely azt is állította, hogy Kondor 1973-tól körülbelül 10 éven keresztül jelentett. Ennél több részletet azonban nem közölt a lap.

Kondor többször elítélően nyilatkozott az egykori ügynökökről. A HVG-nek adott egyik interjújában például - amelyet a Népszava idézett cikkében - azt mondta, hogy nem szeretne ügynökmúltú embereket alkalmazni a rádióban. A rádióban a munkatársaktól a vezetőség ennek érdekében bekérette az átvilágítóbírák határozatát.

A Népszava helyreigazítást kér a Magyar Rádiótól. A Magyar Rádió elnökének közleménye két hamis tényállítást is tartalmaz: azt állítja ugyanis, hogy a Népszava pártlap és hogy érintett a K and H botrányban - közölte Németh Péter főszerkesztő. "Egyik állítás sem felel meg a valóságnak" - írta az MTI-hez eljuttatott közleményben. Hozzátette, hogy amennyiben a rádió elnöke nem igazít helyre, a lap sajtóhelyreigazítási és egyéb eljárást kezdeményez a bíróságon.