Kórház-privatizáció: kevés az érdeklődő

Vágólapra másolva!
A kórház-privatizációs törvény elfogadása után három hónappal komplett kórház magántulajdonba adására még nincs példa. Néhány nagyobb intézményben a röntgenhez, a laborvizsgálatokhoz viszont már magánszolgáltatás keretében jutnak a betegek.
Vágólapra másolva!

Több településről az a szóbeszéd járja, hogy kórháza eladására készül, a Népszabadság által megkérdezett illetékesek még nem tudtak olyan döntésről beszámolni, ami a privatizációt készítené elő. Az egri megyei kórházról például már azt is többen is tudni vélték, hogy osztrák befektetővel tárgyalnak, azonban a tulajdonos önkormányzatnál közölték: csak a kórház fűtésénél merült fel, hogy külső vállalkozásba kéne adni.

Egy-két év biztosan eltelhet, mire az első komoly kórház-privatizációra sor kerül - mondta Magyar Levente, a kisvárosi önkormányzati szövetség elnöke, Jászberény polgármestere. Egy intézmény magánosításáig ugyanis a helyhatóságoknak komoly jogi procedúrán kell átvergődniük, amihez legalább egy év kell.