A kereskedelmi tévéktől lehet pluszpénze az MTV-nek

Vágólapra másolva!
A szakértők által kidolgozott médiatörvény-koncepció gyökeresen átalakítaná a közszolgálati médiumok felügyeletét. Megszüntetnék a kuratóriumokat és az ORTT-t. Emellett azt javasolják, hogy a jövőben a frekvenciagazdálkodás ne az ORTT helyett létrejövő szerv, hanem a Hírközlési Főfelügyelet hatásköre legyen. Jelentős változás továbbá, hogy a koncepció szerint a kereskedelmi adókkal szemben nem érvényesítenék a közszolgálati elvárásokat, a közszolgálatiságot a tervek szerint a jövőben csak a főműsoridőben sugárzott híradóban írnák elő a kereskedelmi adóknak.
Vágólapra másolva!

Az új médiatörvény koncepcióját a Miniszterelnöki Hivatal felkérésére Gálik Mihály egyetemi tanár, Horvát János médiaszakértő és Szente Péter, a BBC magyar osztályának volt vezetője készítette el. Nem vettek részt a vitában eddig sem a kormány, sem a pártok képviselői, és az év végéig a szakmai vitákba se vonják be a politikai szereplőket. A parlamenti pártok jövő év elejétől egyeztetnek a koncepcióról. A törvényjavaslat várhatóan 2005 tavaszán kerülhet az Országgyűlés elé. Az új törvényjavaslat kidolgozását azzal indokolták, hogy a régi törvény egyrészt elfogadása óta a viták kereszttüzében áll, másrészt az eltelt évek technológiai változásait nem követte.

A koncepció a közszolgálati tartalomszolgáltatást továbbra is a jelenlegi struktúrában képzeli el, azaz a Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Duna Televízió is megmaradna jelenlegi formájában. Korábban felmerült, hogy az MTV-t összeolvasztanák a Duna TV-vel, ám ez a jelenlegi tervezetben nem szerepel.