Közlekedés - kedd

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Budapest

A Haller utca Soroksári út és Mester utca közötti szakaszára továbbra sem lehet behajtani a villamos- és az útpálya felújítása miatt. A munkák idején a 30-as villamos mindkét végállomásról csak a Haller utcáig közlekedik, a 30A jelzésű nem jár, a 24-es pedig csak a Baross tér és a Nagyvárad tér között viszi az utasokat. Az Elnök utca és a Közvágóhíd között a villamosokat autóbuszokkal pótolják. A Soroksári úton a Haller utcánál sávlezárások lassítják a haladást. Október 1-3-ig a Haller utca és a Ferenc körút között szünetel a villamos közlekedés, helyette a Ferenc körút és a Könyves Kálmán körút között villamospótló autóbuszok járnak.

Újbuda-busz jelzéssel szintén október 1-től a Gazdagréti lakótelep-Etele tér-Bocskai út érintésével körforgalomban egy új autóbuszjárat közlekedik.

A 65-ös autóbuszok a Kolosy tér irányába módosított útvonalon viszik az utasokat, ugyanis a Szépvölgyi utat a Folyondár utcától a Virág Benedek utcáig egyirányúsították. A Folyondár utcától lefelé egy szakaszon a váltakozó irányú áthaladást jelzőlámpa szabályozza.

A 29-es autóbuszok a Nagybányai út-Csalán út-Csévi utca útvonalon közlekednek, mert a Kapy utcát egy szakaszon lezárták.

A 194-es autóbuszok a Kispest, Határ út felé kerülőt tesznek, mert a Nádasdy utcát (a Hofherr Albert utca és a Vas Gereben utca között) felújítják.

Budán az Árpád fejedelem útját lezárták a Szépvölgyi út és a Tímár utca közötti szakaszon, mert vízvezetéket javítanak. A forgalmat a Lajos utcába terelik át.

Az M3-as autópálya fővárosi szakaszán a Szerencs utcánál mindkét irányban a külső sávot elkerítik a forgalom elől, a burkolat felújítása miatt.

A Hungária körút-Könyves Kálmán körút útvonalon a Kerepesi úttól az Üllői útig a belső sávot szakaszosan lezárják 8-16 óráig, mivel kertészek dolgoznak.

A VIII. kerületben a Bérkocsis utcát a Víg utca és a Bacsó Béla utca között lezárták, mert gázvezetéket javítanak.

Delegációk közlekedése miatt időszakos forgalomkorlátozásra készüljenek fel az ismert útvonalakon és az azokat keresztező utcákban.

A Budakeszi úton a Kuruclesi út után a városközpont felé sávlezárást kell kikerülni.

A Szentendrei úton a Mozaik utcai felüljáró és a Záhony utca között a kifelé vezető külső sávot lezárták. A munkaterületnél sávelhúzásra számítsanak.

A 6-os főút fővárosi szakaszán a Kitérő út és a Hosszúréti-patak között szélesítik az útpályát, ezért sávlezárások nehezítik a haladást. A Szerémi úton hasonló munkákat végeznek, a Kondorosi út a Budafoki út irányából jelenleg zsákutca.

A Pusztakúti úton a Határ út és a Kázmér utca között javítják az útburkolatot, ezért helyenként a fél útpályát lezárják. A váltakozó irányú áthaladást jelzőőrök segítik.

A Podmaniczky utcában a Teréz körút és a Bajcsy-Zsilinszky út között felújítják az útpályát, szakaszos sávlezárásra számítsanak.

A II. kerületben a Gábor Áron utcában a bevásárlóközpontnál a Bimbó út irányába vezető oldalon leszűkül az útpálya.

A XII. kerületben az Orbánhegyi úton a Stromfeld Aurél út előtt a felfelé vezető oldalt lezárták, a munkaterület mellett váltakozó irányú a forgalom. A Beethoven utcát csatornaépítés miatt szakaszosan lezárják. Az utcába jelenleg a Böszörményi út felől tilos behajtani, a Kiss János altábornagy utca felől pedig az utca zsákutca. .

A Fogarasi utat a Csömöri úttal összekötő felüljárót felújítás miatt lezárták. A Rákosi út-Füredi utca útvonalon, vagy a Mogyoródi út felé kerülhetnek.

A Keresztúri úton a Tárna utcánál a vasúti híd közelében útszűkületen kell áthajtani, mert gázvezetéket építenek.

Kőbányán a Fertő utcában a Bihari utca és a vasúti töltés között váltakozó irányú a forgalom, melyet jelzőlámpa szabályoz.