Tényleges életfogytiglant kapott az oktogoni lövöldöző

Vágólapra másolva!
Tényleges élefogytiglani szabadságvesztésre súlyosbította a Fővárosi Ítélőtábla kedden kihirdetett másodfokú ítéletében a két halálos áldozatot és két életveszélyes sérülést követelő oktogoni lövöldözéssel vádolt fiatalember büntetését. A 28 éves Bódi Zsolt a jogerős ítélet szerint egész hátralévő életét börtönben tölti.
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
Bódi Zsolt

Az ítélőtábla keddi jogerős döntésében tényleges élefogytiglani szabadságvesztésre súlyosbította az oktogoni lövöldöző ítéletét. Bódi Zsoltot ez év februárjában első fokon a Fővárosi Bíróság életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy leghamarabb 35 év múlva bocsátható feltételes szabadságra. Az elsőfokú ítélet ellen februárban az ügyész súlyosbításért, a védelem enyhítésért fellebbezett. A Fővárosi Ítélőtábla az ügyészség álláspontját osztotta, és úgy ítélte meg: Bódi Zsolt személye oly mértékben veszélyes a társadalomra, hogy indokolt a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárása.

A vádirat szerint Bódi 2000. július 4-én késő este, otthoni veszekedés után indult el a városba korábban beszerzett fegyverével, hogy végezzen magával. A Teréz körúti McDonald'sban állítása szerint belső hang késztetésére akart végezni három emberrel - másfél méterről fejbe, illetve mellbe lőtt három huszonéves fiút.

Ezután az utcán szembejövő két férfira támadt, egyikőjüket meglőtte, a másikat pedig megijesztette egy olyan lövéssel, amit direkt nem irányított rá. Az étteremben lelőtt három fiatalember közül kettő a kórházban meghalt, a másik két áldozat pedig életveszélyesen megsebesült. Bódi az esetet követően feladta magát a rendőrségen. Bódi Zsolt egyik áldozatát sem ismerte, szörnyű tettére maga sem tudott ésszerű magyarázatot adni az eljárás során.

Kedden az ítélőtábla tárgyalásán a fellebbviteli főügyészség képviselője a tényleges életfogytiglan kiszabása mellett érvelve közölte: a társadalom védelme megköveteli, hogy végleg elszigeteljék Bódi Zsoltot, akinél konfliktushelyzetek kapcsán bármikor számítani lehet a vádbelihez hasonló pszichopátiás reakciókra, indulatai ártatlan kívülállók ellen fordulhatnak.

Az ítélőtábla jogerős ítélete szerint az elkövetett kiemelkedő súlyú bűncselekmény mellett igen csekély mértékben vehetők csak figyelembe az olyan enyhítő körülmények, mint például a büntetlen előélet, a beismerő vallomás vagy a súlyos, pszichopátiás személyiségzavar, amely azonban meg sem közelítette az elmebetegség szintjét, és nem korlátozta az elkövetőt cselekménye társadalmi veszélyességének felismerésében. Ugyanakkor az ítélőtábla súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy Bódi Zsolt veszélyes eszközzel, áldozatainak esélyt sem adva követte el cselekményét egy fiatalokkal teli szórakozóhelyen. A cselekmény súlyosan megzavarta a köznyugalmat, felzaklatta a társadalmat, és megingatta az állampolgárok biztonságérzetét.