Ungár: Megbukhat a kormány

Vágólapra másolva!
A kormány ugyan eddig még nem bukott meg, ám kérdés, hogy "ha így folytatja, meg fog-e bukni" - jelentette ki Ungár Klára pénteken Egerben. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint ellentmondás van Ungár magánvéleménye és közéleti szerepe között.
Vágólapra másolva!

"A közvélemény-kutatási adatok ijesztőek", hiszen kormánypártként csak az MDF népszerűsége csökkent olyan tempóban, mint most az MSZP-é, viszont az MSZP-nek ezt taxisblokád nélkül sikerült megismételnie - közölte Ungár Klára, az SZDSZ ügyvivője az Egri Liberális Klub fórumán.

Úgy vélte, hogy a pénzügyi kormányzat "szakmailag nincs a helyén", és László Csaba pénzügyminisztert le kellett volna váltani. Magyar Bálintnak is le kellett volna mondania, amikor az oktatási tárcánál kiderültek az "ilyen-olyan ügyek" a nyár elején - idézte az MTI a politikust.

Ungár súlyos politikai hibának nevezte, hogy májusban még úgy nyilatkozott a kormányzat, hogy minden rendben van a magyar gazdaságban, ugyanis ezt követően mindenkit "sokkolt" és váratlanul ért az adóemelés bejelentése, mert nem tudták, hogy miért van erre szükség. Szakmai hibaként értékelte a sáveltolást is, ami "az intézkedést követő kényszerű kamatemelés miatt több tízmilliárd forinttal növelte meg az államháztartási hiány finanszírozásának költségét".

Az SZDSZ-es tárcák közül jónak ítélte Ungár Klára a hírközlési és a gazdasági minisztérium működését, miközben a környezetvédelmi tárcáról úgy nyilatkozott, hogy "kevés az idő az ott folyó munka megítéléséhez". Az oktatási tárcáról szólva emlékeztetett: nagyon komoly belső konfliktus volt az SZDSZ-ben, amikor kiderültek az "ilyen-olyan ügyek".

"Mi többen azt képviseltük, hogy egy miniszter felelősséggel tartozik a minisztériumáért (...), és ezt a balhét nem a kollégáknak kellene elvinnie, hanem neki kéne a lemondását benyújtania. (...) Azt szerettük volna, ha ezt magától megteszi. Ő nagyon nem értette, hogy miért van felelőssége" - mondta Ungár Klára Magyar Bálintot bírálva.

Ungár Klárának a fontos kérdésekkel, nem pedig a párt lezárt belső ügyeivel kellene foglalkoznia - mondta Horn Gábor pénteken. "Nem tartom szerencsésnek, ha a költségvetési vita kellős közepén, amikor a társadalom egészét érintő kérdésekre keressük a megoldást, akkor valaki a párt lezárt belső ügyeivel próbál sajtónyilvánosságot találni magának" - közölte az SZDSZ ügyvivője. Ha egy közgazdász, országos politikus az SZDSZ-nek segíteni kíván, és képviselni akarja a párt választóit, akkor foglalkozzon olyan kérdésekkel, amelyek most meghatározó jelentőségűek számukra, ilyen például a helyi társadalom lehetőségeinek bővítése, vagy a városi közlekedési normatíva - mondta Horn.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint ellentmondás van Ungár magánvéleménye és a közéleti szerepe között. Az [origo]-nak azt mondta: az SZDSZ testületeiben a politikus még sosem fogalmazott meg hasonló kritikát, így nem is foglaltak állást a néezetiről.