Közlekedés - szombat

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Mossák a Petőfi hidat, ezért szombaton a Pestre, vasárnap pedig a Budára vezető külső sávot 9-14 óráig szakaszosan lezárják.

A Gödöllői HÉV vonalán Kerepes és Gödöllő között, Szentendrei HÉV vonalán a Batthyány tér és Békásmegyer állomás között szombaton és vasárnap HÉV-pótló autóbuszok járnak a felsővezeték karbantartása miatt.
A pótlóbuszok gyorsjáratként közlekednek és nem érintik a Szilasliget és a Mogyoród megállóhelyet. Oda külön táblával megjelölt HÉV-pótló autóbuszokkal utazhatnak.

A Wesselényi utcát a Síp és a Rumbach Sebestyén utca között hétfő reggel 5 óráig lezárták, mert szétszerelnek két toronydarut. Emiatt szombaton és vasárnap a 74-es trolibusz isrövidebb útvonalon, a Csáktornya park és a Kertész utca között közlekedik.

A 24-es villamosokat az Elnök utca és a Közvágóhíd között autóbuszokkal pótolják, mert a Haller utcának a Soroksári út és Mester utca közötti szakaszára továbbra sem lehet behajtani. A Soroksári úton a Haller utcánál a Boráros tér felé két sáv, kifelé pedig egy sáv szabad.

A 4-es autóbuszok mindkét irányban, a 20gyors és a 30-as autóbuszok pedig Újpest felé szombaton módosított útvonalon közlekednek, mert a Dózsa György út és az Andrássy út csomópontjában felújítják az útburkolatot. A munkák miatt hétfő reggelig minden irányban útszűkületen kell áthajtani. Az Andrássy úton haladókat a Rippl Róna utcánál a szervizútra terelik rá, a Dózsa György úton közlekedők a Váci út felé a Hősök terét körben megkerülve haladhatnak, a Thököly út irányába pedig a buszsávban, majd a középső sávban kerülhetik ki a munkaterületet.

A 15-ös autóbuszok és más járművek rendezvény miatt vasárnap éjfélig a Közraktár utca felé a Ráday utca helyett az Üllői úton haladnak.

A 2-es metró vonalán a Népstadion és az Örs vezér tere között szombaton és vasárnap a szerelvények egy vágányon közlekednek a felújítási munkák miatt, ezért a Népstadion állomásnál a tovább utazóknak át kell szállni egy másik metró szerelvényre.

Az Üllői úton a városhatárnál lévő vasúti átjárót szombat este 6 óráig lezárták. A terelőút a Ferihegyi repülőtérre vezető úton a benzinkútnál lévő közúti aluljárón át vezet.

A II. kerületben a Kapás utcát a Margit körút és a Varsányi Irén utca között szombat reggeltől vasárnap este 8 óráig lezárják.

A Városligeten átvezető Kós Károly sétányon a hétvégén autóval nem szabad áthajtani.

A VIII. kerületben a Berzsenyi utcát a Dologház utca és a Gázláng utca között rendezvény miatt szombaton 7-13 óráig lezárják.

A XII. kerületben az Alkotás utcát a Csörsz utcánál szombat délután több alkalommal lezárják, mert helikopteres emelés során a légi jármű átrepül az útpálya felett.

A XIII. kerületben a Visegrádi utcát a Vág utca és a Tutaj utca között vasárnap este 7 óráig lezárják, mert felépítenek egy toronydarut.

Óbudán a Mozaik utcában a Szentendrei út és a Budai alsó rakpart között a rakpart felé vezető oldalt csatornaépítés miatt felbontották. A munkaterület mellett irányonként váltakozva haladhatnak át.

A Podmaniczky utcában a Teréz körút és a Bajcsy-Zsilinszky út között helyenként sávlezárásra számítsanak, mert felújítják az útpályát.

Az Izabella utcában az Andrássy út és a Király utca között gázvezeték-építés miatt sávlezárást kell kikerülni.

A Baross utcában a Szabó Ervin tér és a Kálvin tér között éjszaka egy-egy sávot elkerítenek a forgalom elől.

Az M3-as autópálya fővárosi szakaszán a Szerencs utca előtt és után mindkét irányban felújítják az útburkolatot. A Szerencs utcában közlekedők szintén útszűkületre számítsanak.

A Belvárosban a Károly körúton a Deák Ferenc tér irányába még útszűkületen kell áthajtani az útpálya felújítása miatt.