Felfüggesztették Bartha László mentelmi jogát

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés hétfőn felfüggesztette Bartha László (Fidesz) mentelmi jogát, akit nagyobb kárt okozó csalással és hűtlen kezeléssel vádolnak.
Vágólapra másolva!

A Ház 317 igen szavazattal, három tartózkodás mellett fogadta el a mentelmi bizottság javaslatát, hogy függessze fel Bartha László mentelmi jogát. Kerényi János (Fidesz) a bizottság tagja elmondta, hogy a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyész kérte. Szavai szerint a képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére tett javaslat követi a bizottság korábbi gyakorlatát, ugyanis közvádas ügyekben mindig a mentelmi jog felfüggesztését javasolják.

Az Országgyűlés nem járult hozzá Balogh László (MDF) és Demeter Ervin (Fidesz) mentelmi jogának felfüggesztéséhez. A képviselőket Gyekiczki András - akit az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgató-helyettesi posztjára jelöltek - jelentette fel, rágalmazás vétsége miatt.

A bizottság nem javasolta a képviselők mentelmi jogának felfüggesztését, a testületben szavazategyenlőség (5-5) alakult ki. Géczi József Alajos (MSZP) az igennel szavazók nevében azt mondta, nem lehet hagyni, hogy az a látszat alakuljon ki, hogy "a képviselők a mentelmi jog mögé akarnak bújni". Isépy Tamás (Fidesz) a nemmel szavazók nevében emlékeztetett arra, hogy az előző ciklusban a kormánypárti képviselők többször is az ellen szavaztak, hogy felfüggesszék az ellenzéki képviselők mentelmi jogát.