Új szálon nyomoznak Szász megverése ügyében

Vágólapra másolva!
A rendőrség kezdeményezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke, Szász Károly elleni támadás nyomozásának meghosszabbítását. A nyomozók azoknál az ingatlanszövetkezeteknél kezdtek adatgyűjtésbe, amelyek a közelmúltban váltak fizetésképtelenné.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Megverése után nyilatkozik Szász

A rendőrség kezdeményezi a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének bántalmazásával kapcsolatos nyomozás meghosszabbítását - mondta Bodnár Zsolt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának vezetője.

A nyomozó szerint ugyanis a Szász Károly megtámadása után indított nyomozás során eddig nem merült fel értékelhető adat. Bodnár Zsolt ismertetése szerint a nyomozás több szálon folyik, eddig közel 150 embert hallgattak meg, azonban az indíték, illetve az elkövetők kiléte továbbra is ismeretlen a rendőrség számára.

Az ingatlanszövetkezetek a nyomozás megindításakor is látótérbe kerültek, mivel a PSZÁF kapcsolatban áll ezekkel a cégekkel, de ez a szál sem vezetett eredményre - mondta Bodnár. Eddig a Vertical Invest, a KPHM, a Duna Profit és Pannon Unió 2003 Ingatlanszövetkezet egymás után vált fizetésképtelenné. Néhány hónap alatt valószínűleg több ezer kisbefektetőt érhet több milliárd forintos kár. A pontos összeg csak akkor derül ki, ha sikerül felmérni a szövetkezetek megmaradt vagyonát.

A BRFK nyomozója közölte azt is, hogy Szász Károly és családja továbbra is rendőrségi védelem alatt áll. Az augusztus 11-i, Szász Károlyt életveszélyesen fenyegető levéllel kapcsolatban befejezték a vizsgálatot, de annak íróját nem tudták azonosítani.

A rendőrség augusztusi tájékoztatása szerint az sem kizárt, hogy nem előre kitervelten, hanem közlekedési affér során bántalmazták Szász Károlyt. A rendőrség által felkutatott tanú vallomása szerint ugyanis Szász Károlyt egy ember bántalmazta, és a korábbi hírekkel ellentétben nem baseballütővel, hanem egy seprűnyéllel. Az is elképzelhető, hogy a bántalmazó, aki a kerékpáros mellett futhatott, a PSZÁF elnöke és a biciklis között kialakult szóváltáskor avatkozott közbe és ütötte meg Szászt.

A rendőrség a tanúvallomás mellett arra alapozza a spontán verekedés elméletét, hogy a lefoglalt kerékpárnak szorult a kereke. Ez pedig többek között akkor fordulhat elő, ha a kerékpárost elsodorta a PSZÁF-elnök autója.

Az első beszámoló szerint viszont egy biciklis bevágott Szász autója elé, majd elesett. A PSZÁF-elnök ekkor kiszállt autójából, saját állítása szerint azért, hogy segítsen a biciklistának. Ekkor a biciklis felpattant, és két társával, akik a korábbi verzió szerint egy közeli bokorban rejtőzhettek el, rátámadtak. A három férfi közül az egyik megverte egy baseballütővel, a kerékpáros megállásra késztette, a harmadik pedig "falazott" - a korábbi változat szerint.

Szász megverése után azonnal bejelentette, hogy egy, a Pannonplasttal kapcsolatos felügyeleti határozat miatt támadhatták meg. Néhány napja már több napilap is közölte a rendőrség által most megerősített feltételezést. A verekedés után pattant ki a Pannonplast-ügy, majd nem sokkal később a brókerbotrány.