A Fidesz vagyonnyilatkozatot akar Gyurcsánytól

Vágólapra másolva!
Répássy Róbert fideszes képviselő Szijjártó Péterrel közösen kezdeményezi, hogy a képviselői mandátummal nem rendelkező kormánytagok vagyonnyilatkozata is legyen nyilvános. A két politikus ezt a Gyurcsány-ingatlanok miatt kezdeményezi. Az üzleti ügyei miatt sokat támadott miniszter nem parlamenti képviselő, így nem kell nyilvános vagyonnyilatkozatot készítenie. Gyurcsány támogatja a javaslatot.
Vágólapra másolva!

Répássy Róbert és Szijjártó Péter fideszes képviselők törvénymódosító javaslatot nyújtanak be az Országgyűlésnek, amely kötelezné az összes kormánytagot, hogy tegyenek nyilvános vagyonnyilatkozatot. Répássy szerint erre azért van szükség, mert jelenleg csak a képviselői mandátummal rendelkező kormánytagok tesznek nyilvános vagyonnyilatkozatot, a többi kormánytag titkos nyilatkozatot tesz.

A politikus elmondta azt is, hogy a módosítást elsősorban Gyurcsány Ferenc ifjúsági és sportminiszter "vitát kavaró ügyei" miatt nyújtják be. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem Gyurcsány az egyetlen kormánytag, aki nem rendelkezik képviselői mandátummal. Ilyen például Bárándy Péter igazságügyminiszter, Csillag István gazdasági miniszter és Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter is. Az ingatlanvásárlásai miatt saját pártjában is többször kritizált sportminiszter miatt javasolják a fideszesek elsősorban a módosítást, amit az is bizonyít, hogy maguk "lex Gyurcsány"-ként mutatták be tervezetüket.

A javaslatot jövő héten nyújtják be, és a képviselők reménye szerint ősszel el is fogadja azt az Országgyűlés, így januártól életbe is léphetne az új szabályozás. Addig is azt kérték az érintett miniszterektől, hogy ha egyetértenek a kezdeményezéssel, hozzák már most nyilvánosságra vagyonnyilatkozatukat.

Gyurcsány Ferenc egyetért a Fidesz kezdeményezésével - mondta az [origo]-nak a GYISM sajtófőnöke, Szigetvári Viktor. Hozzátette: a javaslat a miniszter szerint támogatásra érdemes, mert érthető elvárás, hogy a képviselők és a miniszterek azonos megítélés alá essenek a vagyonnyilatkozatot illetően.