Vágólapra másolva!
Hamarosan precedens értékű ügyben hoz ítéletet a Legfelsőbb Bíróság: egy nagy köztartozás felhalmozó férfi azt szeretné tudni, jogosan akadályozzák-e külföldre utazását. Az illetőnek több mint tízmillió forintos köztartozása volt, de ezt behajthatatlanság miatt törölte az adóhivatal - a kötelezettség ugyanakkor nem évült el.
Vágólapra másolva!

Akinek tízmillió forint köztartozása van, nem utazhat külföldre az 1998-as útlevéltörvény szerint. Az öt éve hatályos jogszabály alapvető alkotmányos jognak nevezi az utazást, a Belügyminisztérium megtagadhatja az útlevél kiadását, vagy a meglévőt visszavonhatja a tartozás miatt. Az utazás jogának korlátozását az adóhivatal kezdeményezheti. Öt év alatt az APEH 316 esetben javasolta az okmány bevonását.

Egy megyei bíróság már határozatot hozott abban a kérdésben, hogy bevonható-e az útlevél a törölt, de még el nem évült hátralék miatt. A bíróság nemmel válaszolt erre a kérdésre és az útlevél kiadását látta helyénvalónak. A BM az ítélet felülvizsgálatát kérte. A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy a Legfelsőbb Bíróság hamarosan dönt a precedensjellegű ügyben.