Kiengedték az előzetesből a földhivatali dolgozókat

Megszüntette keddi másodfokú jogerős döntésében a Fővárosi Bíróság a fővárosi kerületek földhivatala több dolgozójának, illetve a velük kapcsolatban álló magánszemélyeknek az előzetes letartóztatását - közölte Albert Viktor, a Fővárosi Bíróság sajtótitkára kedden este.

Albert Viktor elmondta, a vesztegetés bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsított személyek a Pesti Központi Kerületi Bíróság szeptember 25-i, elsőfokú határozata alapján kerültek előzetes letartóztatásba. A határozat arra hivatkozott, hogy az előzetes letartóztatás nélkül a gyanúsítottak tárgyi bizonyítékokat, dokumentumokat semmisíthetnének meg, illetve fennállna az összebeszélés, a tanúk befolyásolásának lehetősége. Ez veszélyeztette volna az eljárás sikerét.

Albert Viktor elmondása szerint a házkutatások során minden szükséges iratot, dokumentumot begyűjtött a nyomozó hatóság, így nem áll fenn azok megsemmisítésének veszélye. A nyomozás eddigi eredményei alapján nem várható a tanúk vagy más személyek befolyásolása sem. Ezért döntött a Fővárosi Bíróság másodfokon az előzetes letartóztatás megszüntetéséről.

KAPCSOLÓDÓ CIKK