Földhivatali vesztegetés: újabb őrizetbe vételek

Vágólapra másolva!
Vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt a fővárosi földhivatali ügyben újabb öt embert vettek őrizetbe csütörtökön. A gyanú szerint egyikőjük ingatlannepper volt, a másik négy ember pedig rajta keresztül jutott lakáshoz.
Vágólapra másolva!
Kiengedték az előzetesből a földhivatali dolgozókat/itthon/20031014kiengedtek.htmlA megbízók is gyanúsítottak a földhivatali korrupcióban/itthon/20030926foldhivatalugy.htmlLetartóztatták a földhivatali ügyintézőket/itthon/20030925letartoztattak.html

Újabb öt embert vettek őrizetbe a fővárosi földhivatali ügyben. Az öt gyanúsított ügye kapcsolatban áll a szeptember 23-án őrizetbe vett kilenc földhivatali ügyintéző és három ingatlannepper ügyében folytatott nyomozással.

"A gyanú szerint a csütörtökön őrizetbe vett öt ember közül négy kapcsolatban volt a földhivatali dolgozók külső segítőjével, az ugyancsak most őrizetbe vett ingatlannepperrel, aki anyagi ellenszolgáltatás fejében többször soron kívül segítette a földhivatali ügyintézést" - mondta Kozák László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. További részletek még nem közölhetők, mert tart a gyanúsítottak kihallgatása - tette hozzá. A rendőrség indítványozza előzetes letartóztatásukat.

A rendőrség szeptember 23-án már őrizetbe vett kilenc fővárosi földhivatali ügyintézőt és három ingatlanneppert, mert a gyanú szerint tízezer forint nagyságrendű juttatásokért soron kívül intézték a tulajdoni lapokkal kapcsolatos munkákat.

A vesztegetés bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítottak előzetes letartóztatását szeptember 25-én rendelte el a bíróság. Az elsőfokú határozatot a Fővárosi Bíróság jogerős döntésében október 14-én megszüntette, így a gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek.