A tavalyihoz képest 13 százalékkal több pénzt kap a költségvetésből az Igazságügyi Minisztérium. A plusz pénzt elsősorban illetményemelésekre, illetve a börtönkörülmények javítására fordítják. A tervek szerint jövőre magántőke bevonásával új börtön épül.

Bárándy Péter igazságügyi miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján ismertette a tárca 2004-es költségvetését. E szerint jövőre több mint 47 milliárd forintból gazdálkodhat a tárca. A többletforrást elsősorban a köztisztviselők, a bírók és a rendvédelmi szervek béremelésére fordítják, emellett célul tűzték ki a börtönkörülmények javítását is - ismertette az igazságügyi miniszter.

 

A jövő évi feladatok közül Bárándy a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájának és a nép ügyvédje program megkezdését emelte ki. Ez utóbbi teszi lehetővé, hogy a rászorultak ne csak a bírósági eljárásokban, de a peren kívüli jogviták során is állami segítséget kapjanak. Az állam vagy megelőlegezi a költségeket, vagy teljes egészében átvállalja.

 

A miniszter közölte: reméli, hogy jövőre elkezdődhet egy új börtön felépítése is. Ezt magántőke bevonásával akarják megvalósítani, így a börtön építése az igazságügyi tárcának kiadással nem, csak állami kötelezettségvállalással járna.

 

Bárándy kitért a jogalkotói munkára is. E szerint az új büntető törvénykönyv mellett készül az új polgári törvénykönyv is. Ez utóbbi fejezetekből áll, így a miniszter elképzelhetőnek nevezte, hogy nem egyben fogadják el, hanem fejezetenként lép hatályba. Ennek megvalósítását is azonban a ciklus végére jósolta a tárca vezetője.