Bírósági vizsgálat indult Csurka beidézéséről

Vágólapra másolva!
A Csurka István elővezetésére vonatkozó bírósági parancs kapcsán azonnali vizsgálatot rendelt el a Pesti Központi Kerületi Bíróság elnöke. A MIÉP elnökét egy folyamatban lévő büntetőügy vádlottjaként idézte be a bíróság, Csurka azonban nem jelent meg, ezért csütörtök reggel rendőrök próbálták bekísérni a bíróságra, de a lakásába sem jutottak be.
Vágólapra másolva!

Csurka Istvánt, a MIÉP elnökét csütörtökön hajnalban az otthonából egy büntetőügy vádlottjaként kísérelte meg elővezetni a rendőrség bírósági parancs alapján, de a próbálkozás eredménytelen maradt. Rendőri intézkedésre nem került sor.

Csurka pénteken az ügy kapcsán úgy nyilatkozott, hogy szerinte a kormány fél, ezért előállíttatásával a szombati kihelyezett kormányülés helyszínén, Söjtörön tervezett MIÉP-nagygyűlést próbálta megakadályozni.

Lomnici Zoltán, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke az eset kapcsán szombaton hivatalában fogadta Fazekas Sándort, az ügyben eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság elnökét, és tájékoztatást kért a Csurka István elővezetésével kapcsolatos intézkedésről. "A PKKB elnöke jelezte, hogy azonnali vizsgálatot rendelt el" - közölte az OIT.

Az ORFK tájékoztatása szerint a BRFK VI-VII. kerületi rendőrkapitányságához a PKKB elővezető parancsot juttatott el. Ebben a bíróság elrendelte egy folyamatban lévő büntetőügy vádlottjaként Csurka István elővezetését, illetve útba indítását a csütörtöki tárgyalásra. A rendőrök csütörtökön 5 órakor megjelentek a vádlott lakásánál, azonban a kaputelefonon keresztül csak egy nővel tudtak beszélni, aki azt közölte velük, hogy Csurka István nem tartózkodik otthon. A rendőrök a lakásba nem tudtak bemenni, a helyszínen intézkedés nem történt - közölte az ORFK.