Műoroszlán és jó hangulat az afrikai-magyar szépségversenyen

Vágólapra másolva!
Fokozott izgalomban, lelkes közönség és egy hatalmas műoroszlán előtt tartották a hétvégén az első Miss Afro Hungary szépségversenyt. Az induló lányok szépek, lelkesek és boldogok voltak. Mint mondták, a rendezvény jelentősége, hogy a magyar emberek is lássák, élnek közöttük színes bőrű magyarok is. A verseny pedig mindenkinek tetszett. A közönség hálás volt a lányok minden szaváért, mozdulatáért, de még a két idős portás néni is csak irigykedett.
Vágólapra másolva!

Hatalmas kiterített műoroszlán feküdt szombaton este a Pesti Vigadó színpadának közepén. Fölötte óriási trón, a falon pedig rajzolt afrikai harci maszkok és Afrika térképe. Ezek voltak az első Miss Afro Hungary szépségverseny legfontosabb díszletei.

A verseny - mondták bevezetőjükben a műsorvezetők - "azzal a céllal született, hogy lehetőséget adjon az afro lányoknak, hogy megmutassák szépségüket, intelligenciájukat és különlegességüket".

Nyugati országokban (Hollandiában, Nagy-Britanniában, Franciaországban) már évek óta rendeznek szépségversenyt afrikai származású lányoknak, Magyarországon és Kelet-Európában azonban nem volt még hasonló verseny. Tunde Komolafe, a verseny megálmodója és főszervezője szerint nehéz volt ugyan összeszedni a támogatókat, de végül minden összejött, elkezdődhetett a verseny.

"Huszonegy gyönyörű afro lány fog versenyezni" - tüzelték a közönséget az angolul és magyarul felváltva konferáló műsorvezetők. Aztán a számot gyorsan tizenkilencre helyesbítették. "Eredetileg huszonegyen indultak volna, de ketten kiestek. Hát, rossz a tömegközlekedés" - mondták.

A versenyen olyan 16-25 éves lányok indulhattak, akik Magyarországon élnek, és legalább egyik szülőjük afrikai származású. Az indulók között többségben voltak a nigériai származású lányok, de volt, aki mali, ghánai vagy kongói ősökkel dicsekedhetett. Néhányan pedig Kubából, Brazíliából érkeztek. Többségük gyerekkora óta él és tanul Magyarországon - mint a műsorvezetők mondták, Arany János és Petőfi Sándor nyelvén nőttek fel -, de akadt olyan induló is, aki nem beszélt magyarul.

Az izgalom a verseny első percétől kezdve fokozott volt. Komolafe urat például egy rövid beszélgetésre sem lehetett elcsípni, annyi dolga volt. Kérdésünkre csak annyit mondott, hogy "szépek a lányok", aztán már sietett is tovább.

A szervezők csak a lányok bemutatkozása után nyugodtak meg. Először hagyományos afrikai öltözetben vonultak fel a szépségek. Többségük láthatóan nem volt profi a színpadon, néhányan kedves esetlenséggel forogtak, pörögtek a közönség előtt. A nézők azonban mindenért hálásak voltak. Bár nem volt teljes telt ház, a lányokat minden alkalommal hatalmas tapsvihar, éljenzés és fütyülés fogadta. Nem egy olyan emberrel találkoztunk, aki azért vette meg a 2500 forintos belépőt, mert egyszerűen érdekelte a verseny. A közönség biztatásától megjött a lányok önbizalma is, egyre jobban beleélték magukat a versenybe. Táncoltak, kedvesen viccelődtek a műsorvezetők kérdéseire.

Fürdőruhában és estélyiben is felvonultak a versenyzők, majd kérdésekre kellett volna válaszolniuk. Bár ezek nem voltak a legbonyolultabbak - Mit hiányolnak leginkább Afrikából?, Miért küzdenének?, Mennyire természetes egy magyar számára, hogy ők is magyarok? - azt azért megtudhattuk, hogy Bada Emőke a sok mosolygós embert hiányolja Afrikából, a hideget pedig egyáltalán nem szereti. "Hát, el tudjátok képzelni" - mondta mosolyogva. A brazil származású Denise Ramos de Jesus azért találta érdekesnek a versenyt, mert - mint mondta - egy olyan a világban rendezték, amely "nagyon elfogult". Kiderült, hogy Otubu Deborah az afrikai gyerekek sorsáért harcolna, és hogy a versenyzők szerint egyáltalán nem természetes a magyaroknak, hogy ők is magyarok.

Fotó: Fábián Évi
Együtt táncoltak a lányok

"Ha elindulsz egy magyar lányoknak rendezett szépségversenyen, biztos, hogy nem fogsz továbbjutni, hiába van állampolgárságod" - mondta kérdésünkre Otubu Deborah és Traore Tina a verseny szünetében. Szerintük azért fontos a verseny, hogy a magyar emberek is lássák, hogy élnek köztük színes bőrű magyarok is. A lányok szerint ugyanis még mindig sok helyen diszkriminálják őket. "A médiában például csak 2-3 színes bőrű magyar dolgozik", többen nem jutnak oda - mondták.

A műsorszámok között afrikai zenét játszó zenekarok szórakoztatták a közönséget. Néha egy-egy jól öltözött szervező is beállt dobolni vagy éppen táncolni. Színes afrikai köpenybe öltözött nézők álltak fel helyükről, hogy óvatos táncot lejtsenek egy helyben, vagy énekeljenek egyet.

A zsűri - melyben divattervezők, újságírók és a szépségipar tagjai mellett ott ült Thomas Sowunmi labdarúgó is - hosszas tanácskozás után tudott csak dönteni. Csak a harmadik helyezett Abia-Okon Linda tűnt kicsit csalódottnak, azért - versenytársaihoz hasonlóan - őt is elbűvölte a rengeteg díj, amelyet a versenyzők kaptak: utazások, ékszerek, divatfotózás, szépségápolás járt a legjobbaknak és a különdíjasoknak. A második Owolabi Szilvia Titilayo, a királynő pedig a 21 éves ghánai-magyar Abiwu Bettina lett.

A verseny mindenkinek tetszett. Még a nagyterem bejáratát őrző két idős hölgynek is. "Szépek a lányok nagyon. Írja nyugodtan, hogy szépek, a nagymamáknak is tetszettek" - mondták. Egyiküknek főleg az tetszett, ahogy a lányok mozogtak. "Ha feleennyire tudnék táncolni" - ábrándozott.

"Azért megmondom az őszintét: nem mindegyiknek formás a combja" - tette hozzá egyikük kis gondolkodás után. Ennek ellenére irigyelték a versenyzőket. "Szép kerek fenekük van, jól rá lehet csapni" - mondták, de azért gyorsan hozzátették: "A magyar lányok a legszebbek a világon. Jó formás cicijük van, jó kis csöcsösek. De lehet, hogy csak azért vagyunk elfogultak, mert mi is magyarok vagyunk." Igaz, ez a versenyen induló lányok többségére is igaz volt.

Sáling Gergő

Fotó: Fábián Évi