Poltot a martinsalakos házak ügyében is leszavazták

Vágólapra másolva!
A múlt héthez hasonlóan ismét leszavazta az Országgyűlés kormánypárti többsége Polt Péter legfőbb ügyészt. Világosi Gábor SZDSZ-es képviselő ezúttal a martinsalakos házak ügyében interpellálta a főügyészt. A képviselő azt kifogásolta, hogy az ügyben bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást, holott - szerinte - több ház bontásáért is többször számláztak vállalkozók. Polt válaszában kijelentette: a nyomozók szakszerűen jártak el.
Vágólapra másolva!

Ismét leszavazta a parlament kormánypárti többsége Polt Péter legfőbb ügyészt. Poltot Világosi Gábor SZDSZ-es képviselő interpellálta a martinsalakos házak ügyében. A képviselő azzal vádolta az ügyészséget, hogy véleménye szerint nem jártak el kellő alapossággal.

Világosi kifogásolta, hogy a nyomozás során nem állapították meg hűtlen kezelés alapos gyanúját, bár - a képviselő szerint - több százmillió forint közpénzt költöttek el vitatható módon. Világosi szerint többek között már lebontott házak bontási költségeiért vettek fel pénzt közbeszerzési pályázat nélkül megbízott vállalkozók.

Polt Péter válaszában kijelentette: nem az ügyészség, hanem az Országos Rendőr-főkapitányság nyomozott az ügyben. A legfőbb ügyész szerint az eljárást azért szüntették meg, mert nem találtak bizonyítható bűncselekményt. Azt Polt is elismerte, hogy volt olyan lebontott ház, amely után ismét pénzt vettek fel cégek, azonban szerinte a számlát nem bontási költségekre, hanem tereprendezésre nyújtották be.

Polt úgy vélte, hogy a nyomozók szakszerűen jártak el az ügyben. A választ azonban sem Világosi Gábor, sem az Országgyűlés kormánypárti többsége nem fogadta el.

Nem ez az első alkalom ősszel, hogy a legfőbb ügyészt a kormánypárti képviselők leszavazták a parlamentben. Egy héttel ezelőtt Világosi Millenáris Kht. ügyében feltett kérdésre adott válaszát nem fogadták el. Korábban pedig Pető Iván (SZDSZ) a Magyar Televízió gazdálkodásával kapcsolatos kérdésére adott válaszát nem találták kielégítőnek a kormánypárti képviselők.