A Fidesz nem fogadja el az EP-választás rendjét

Hétfőn a kormánypártok és az ellenzék kölcsönösen leszavazta az európai parlamenti (EP) választásokról szóló törvényjavaslat kapcsán egymás módosító javaslatait. Többek között Avarkeszi Dezső (MSZP) és Salamon László (Fidesz) javaslatait is, melyek egymástól függetlenül arra irányultak, hogy a külképviseleteken elektronikus helyett hagyományos, urnás szavazás legyen. Így maradt a kormány elképzelése az e-voksról. Emiatt viszont a Fidesz nemmel fog szavazni a zárószavazáson.

A Fidesz csak a papírban bízik

A 2004 májusában esedékes európai parlamenti válaszatáson az EU-gyakorlatának megfelelően lehetőséget kell adni a külföldön tartózkodó magyaroknak, hogy a külképviseleteken szavazhassanak. A kormány eredeti elképzelése szerint ezt elektronikus úton valósították volna meg, ahogy erre néhány EU-tagországban van is példa. Ezzel az elképzeléssel azonban a Fidesz a kezdetektől fogva nem értett egyet. Mivel a törvény kétharmados támogatást igényel, az MSZP több körben is egyeztetett a legnagyobb ellenzéki párttal a kérdésben.

 

Végül az MSZP visszakozott, és egyik képviselőjük, Avarkeszi Dezső olyan módosító javaslatot nyújtott be, amely szerint elektronikus helyett hagyományos urnás szavazásokra kerüljön sor a külképviseleteken. Hasonló javaslatot adott be a Fidesz részéről Salamon László is.

 

A módosító javaslatokról szóló hétfői szavazáson ezt az elképzelést végül mégis elvetették, a két oldal kölcsönösen leszavazta egymás módosító javaslatait. Salamon László az [origo]-nak ezt azzal indolkolta, hogy a kormány által támogatott módosító javaslatokról - amelyek között szerepelt Avarkeszié is - egyben kellett dönteni, viszont számos olyan javaslat is volt mellette, amellyel nem értettek egyet, így az egészre nemmel szavaztak. Van ugyan arra lehetőség, hogy egy párt külön szavazást kérjen valamelyik javaslatról, de csak három alkalommal. Ezt a lehetőséget pedig a Fidesz kimerítette más javaslatok kedvéért. Mindez azt eredményezte, hogy maradt a kormány eredeti elképzelése az elektronikus szavazásról.

 

Salamon közölte: sajnálja, hogy a kormány belehajszolta a parlamentet a szavazásba. Hétfőn a Fidesz azt javasolta, hogy halasszák el a szavazást, amíg ki nem alakul konszenzus az MSZP és a Fidesz között. Az ellenzéki politikus szerint erre jó esély lett volna. Az [origo]-nak ugyanakkor ismét kategorikusan kijelentette, hogy a két hét múlva esedékes zárószavazáson nemmel fognak szavazni a törvényjavaslatra.

 

Wiener György MSZP-s képviselő ugyanakkor abban bízik, hogy a Fidesznek végül nem lesz mersze "megtorpedózni" az EP-választásokat. "Nekik sem érdekük, hogy lejárassák Magyarországot külföldön" - mondta az [origo]-nak. Wiener azt már egyértelműnek tartja, hogy nem lesz lehetőség az elektronikus szavazásra a külképviseleteken a legnagyobb ellenzéki párt ellenállása miatt. "Salamon László szerint csak 20-50 év múlva lehet e-voksolásról szó. 2009-re azonban szerintem EU-szerte általánossá válik ez a mód" - tette hozzá.

 

A szocialista politikus szerint azért is abszurd ez a vita, mert várhatóan kevés magyar állampolgár akar majd valamelyik külképviseleten szavazni. "Biztos, hogy 20 ezer alatt lesz a számuk. Egy mandátum sorsát azonban 160-170 ezer szavazat határozza meg, így az összes külföldön szavazó együtt sem tud dönteni egy mandátumról. Az egész arról szól, hogy a Fidesz nem bízik a kormányzati szervekben" - közölte.

 

Ha a külképviseleteken urnás szavazás lesz, választóbizottságokat küldenek mindenhova, ami jelentősen megnöveli a költségeket. A Fidesz ennek kiküszöbölésére egy olyan - szintén elvetett - javaslattal is élt, hogy a világon csak 8-10 helyen lehessen külföldön szavazni. "Ez azonban a külföldön tartózkodók jelentős részét kizárná, hiszen a nagy távolságok miatt akkor már egyszerűbb lenne hazajönni" - állította Wiener.

 

A kormánypárti politikus azt elismerte, hogy az elektronikus szavazásnál nagyobb a visszaélés lehetősége, mint az urnásnál. Hozzátette ugyanakkor, hogy ma már léteznek olyan biztonsági garanciák, amikkel lehetővé válna az egyszerűbb és gyorsabb, elektronikus szavazás.

 

"Elképesztő, hogy van a 21. században egy párt, amelyik leszavazza ezt a javaslatot" - reagált a történtekre Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő. Hozzátette: erre a kérdésre alapvetően a Fidesz és az MSZP közötti feszültség nyomja rá a bélyegét.

 

A zárószavazás előtt várhatóan még egyeztetni fog a két nagy párt.

 

Kapcsándi Dóra

KAPCSOLÓDÓ CIKK