Mostantól tilos figyelni a szabadult rabokat

Vágólapra másolva!
Az Alkotmánybíróság keddi döntésével azonnali hatállyal megsemmisítette a rendőrségi törvény bűnmegelőzési ellenőrzésről szóló részét. Az 1999-ben hozott törvény eddig lehetőséget adott a rendőröknek arra, hogy akár titkosszolgálati eszközökkel is figyeljék a három év után szabadult, veszélyesnek tűnő rabokat. Az AB szerint az önkényes értelmezés veszélyével fenyegető szabályozás sérti a jogbiztonságot.
Vágólapra másolva!

Keddtől nincs joga a rendőrségnek bizonyos rabokat szabadulásuk után megfigyelnie. A rendőrségi törvény egy 1999-es módosítása eddig lehetőséget adott a rendőröknek, hogy bizonyos gyanús rabokat szabadulásuk után is kövessenek. A törvény szerint a hároméves szabadságvesztés után szabadulók közül azokat lehet ellenőrizni, akik gyanúsan viselkedtek a börtönben. Erről a "büntetés végrehajtása során tanúsított, a bűnöző életmód folytatására, a bűnöző kapcsolatok felújítására utaló magatartásból" lehetett következtetni, a törvény szövege szerint. A bűnmegelőzési ellenőrzés keretében akár titkos információgyűjtésre is joguk volt a rendőröknek a frissen szabadultakkal szemben.

Az Alkotmánybíróság (AB) szerint a megfigyelés szabályai kidolgozatlanok, és önkényes értelmezésre is lehetőséget adnak. A rendőrségnek ugyanis lehetősége volt eddig a szabadult elítéltek lakására akár napi rendszerességgel bemenni, leveleit felbontani, e-mailjeit megnézni. Az AB szerint nem világos a törvényben, hogy milyen esetekre vonatkozik a "legalább hároméves szabadságvesztés után szabadulók" meghatározása: az ítéletre (így a próbaidő is beleszámíthat) vagy csak a ténylegesen börtönben töltött időre. Ráadásul a jogorvoslatra vonatkozó szabályok sem voltak kidolgozva, és hiányoznak az eljárási garanciák - bírálta a törvényt az AB.

A kifogásolt részek sértik a jogbiztonság követelményét, és az alapvető jogok alkotmányosan meg nem engedett korlátozásához vezetnek - állapította meg az Alkotmánybíróság, és megsemmisítette a rendőrségi törvény ide vonatkozó rendelkezéseit. Emellett a személyes adatok védelme is sérülhet a kifogásolt részek alapján, mivel olyanokról is szerezhettek adatokat a rendőrök, akik a megyfigyelt szabadulttal kapcsolatban álltak.

A rendőrségi törvénnyel a továbbiakban is foglalkozik még az AB, mivel vannak előtte ezzel kapcsolatos beadványok. Az egyik például a rendőrségi előállítás jelenlegi szabályozását kifogásolja.