Ma kiderülhet, hány embert küldenek el a minisztériumok

Ma adják át a minisztériumok a közszolgálati reformért felelős kormánymegbízottnak létszámcsökkentésről szóló intézkedési tervüket - vagyis ma derül ki, hogy melyik minisztériumból, hány embert küldenek el. A tervezett minisztériumi létszámokra azonban a jövő évi költségvetési tervezetből is lehet következtetni. Néhány tárcánál ugyanakkor nem leépítés, hanem létszámemelés lesz.

A minisztériumok hivatalosan ma adják át a közszolgálati reformért felelős kormánymegbízottnak létszámcsökkentési intézkedési tervüket - vagyis azt a dokumentumot, amelyben beszámolnak arról: miként válnak meg munkavállalóik tíz százalékától. A központi intézmények tízszázalékos létszámleépítéséről az adótörvények benyújtásakor határozott a kormány. A szeptemberi döntést követően azonban azt nem árulták el, kiket érinthet a leépítés. A Népszabadság információi szerint a minisztériumoknak megtiltották, hogy arról beszéljenek, honnan, kinek kell mennie. A kommunikációs stop ma oldódik - így meg lehet majd azt is tudni, valójában hány embert érint a tízszázalékos elbocsátási kényszer.

A tervezett minisztériumi létszám egyetlen - hitelesnek mondható - információs forrása jelenleg a 2004-es költségvetés tervezete. Az itt szereplő kiadási tételeket az egyes tárcáknak részletesen kellett indokolniuk. Az indoklás tárcánként sorolja fel a létszámadatokat is - ez alapján kell tervezni a kiadásokat. Az adatok alapján az egyetlen jelentős elbocsátásokkal számoló minisztérium a honvédelmi. Az itt szereplő hatezer fős megtakarítás jelenti a büdzsé intézményeiben elszámolt leépítések zömét. Ez azonban a haderőreform végrehajtása miatt van.

Több tárca jó, ha nem növeli a foglalkoztatottak számát - a létszám emelésében a Belügyminisztérium áll az élen. A tárca mintegy 2500 új munkahelyet létesít jövőre - főként rendőröket vesznek majd fel. A legnagyobb ütemű létszámbővítéssel az ifjúsági tárca büszkélkedhet. A Gyurcsány Ferenc irányítása alatt levő minisztérium 12 százalékkal növeli foglalkoztatottainak számát, ami azonban csupán 55 főt jelent. A költségvetéshez benyújtott indoklási számok ugyanakkor csak tájékoztató jellegű adatokat tartalmaznak, hivatalosan ma derül ki, milyen ütemben és hány köztisztviselőtől válik meg jövőre az állam.