Tagadják László Csaba menesztésének hírét

Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerint semmi alapja a Magyar Nemzet állításának, miszerint László Csaba pénzügyminiszter még február előtt távozik posztjáról. A lap szerint a négy lehetséges utódot informálisan már meg is keresték.

"László Csaba pénzügyminiszter távozásának gondolata fel sem vetődött a kormányban, az ezzel kapcsolatos híresztelések nélkülöznek minden alapot" - közölte az MTI-vel Gál J. Zoltán kormányszóvivő.

 

A kormányszóvivő a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent hírre reagált, amely szerint "László Csaba pénzügyminiszternek annyira rosszul áll a szénája, hogy az MSZP-ben felmerült: még jövő év februárja előtt távozzon posztjáról". A lap tudni véli azt is, hogy Lászlónak négy lehetséges utóda van, akikkel informálisan már fel is vették a kapcsolatot. Név szerint említették Draskovics Tibort, a miniszterelnök kabinetfőnökét, Akar Lászlót, a GKI elnök-vezérigazgatóját, valamint Szekeres Imre és Veres János politikai államtitkárokat.

 

"A hírnek semmi alapja, legfeljebb az ellenzék vágyakozása lehet, de az ellenzéknek még jó sokat kell várnia arra, hogy ő állítsa össze a kormánytagok listáját" - mondta Gál J. Zoltán. "Mivel László Csaba miniszter marad, az utódairól való találgatás végképp oktalanság" - tette hozzá.

 

A hírt tagadta Szabó Lajos, az MSZP költségvetési munkacsoportjának vezetője is. Az [origo]-nak azt mondta: munkájuk során jó viszony alakult ki a munkacsoport és a Pénzügyminisztérium vezetése között.

 

László Csabát több ügyben is kritizálta az MSZP, július közepe óta folyamatossá váltak a viták a párt és a tárca között. Vita volt például a személyi jövedelemadó, a 13. havi nyugdíj, a lakáshitelhez igénybe vehető adókedvezmények megszüntetése, a távhőszolgáltatás áfájának növelése, az ingatlanadóval kapcsolatos tervezett változtatások, majd legutóbb a táppénz miatt. Az MSZP kifogásolta, hogy a PM-től kiszivárgott terveket a párt nem ismerte, és akkor kerültek ezek az ötletek nyilvánosságra, amikor a kormány még nem is tárgyalta azokat. A tapolcai frakcióülésen végül döntés született arról, hogy menesztik a PM szóvivőjét. Máté Dániel azonban végül a tárcánál maradt mint a kommunikációs osztály vezetője, csupán a nyilatkozási jogát vették el.

KAPCSOLÓDÓ CIKK