Párttá alakult a Jobbik Magyarországért Mozgalom

Vágólapra másolva!
Ünnepi gyűlés keretében párttá alakult a Jobbik Magyarországért Mozgalom, amely a 2006-os választáson a polgári oldallal szövetkezne a mostani kormány leváltása érdekében. A Jobbik elnöke a Fideszt pragmatikus liberális pártnak tartja. A gyűlésen részt vett Lovas István újságíró és Usztics Mátyás színész is.
Vágólapra másolva!

A Fidesz minden érdeme mellett pragmatikus liberális pártként csak retorikájában képes a nemzetpolitikai célokat képviselni, az MSZP-SZDSZ-kormány tönkretette a gazdaságot, a vidéket, ezért szükség van egy nemzeti keresztény értékeket radikálisan képviselő erőre - indokolta a Jobbik Magyarországért Mozgalom párttá alakulását Kovács Dávid, a szervezet elnöke pénteken Budapesten.

A zászlóbontó ünnepi gyűlés előtti sajtótájékoztatón Kovács Dávid elmondta: a jövő évi európai uniós választásokon nem indulnak, mert ez elveikkel ellenkezik. Az országgyűlési választáson 2006-ban ringbe szállnak, de "a polgári politikai erővel csak az MSZP-SZDSZ-kormány leváltásáért szövetkeznek".

Balczó Zoltán, az új párt alelnöke szerint arra az 500 ezer szavazóra számítanak, akik a nemzeti stratégiai kérdésekre várnak választ és nincs politikai képviseletük.

Molnár Tamás alelnök kiemelte: általa a demokratikus ellenzéket, a radikális polgári köröket, a lázadó értelmiséget, az antikommunistákat és az 56-osokat vonják be a Jobbikon keresztül a politikába. Az alelnök szerint Orbán Viktor magára hagyta a polgári köröket, ezért "különleges feladat az ő megszólításuk".

Kérdésre válaszolva Kovács Dávid pártelnök elmondta: egyre több polgári kör és a hozzájuk tartozó magánszemélyek keresik meg őket, de a Fidesztől erre eddig nem érkezett reakció.

A zászlóbontó gyűlésen felszólalt Pongrácz Gergely, aki az 56-osok nevében képletesen szólva átadta azt a szellemiséget, eszmét, amiért 47 évvel ezelőtt sok bajtársuk halt meg.

Nagy Ervin, a párt országos választmányának elnöke a zászlóbontás időpontját azzal indokolta, hogy a 47 évvel ezelőtti forradalom második napján is valami új kezdődött. Megállapította, az intézményrendszer mára demokratizálódott, "de a gazdasági, politikai elit tovább élt, és a morális problémák tovább erősödtek". A NATO-tagságról és az uniós csatlakozásról szólva úgy fogalmazott: "Brüsszel, Washington újra keresi hűbéreseit".

Nem szabad "szuverenitásunk utolsó bástyáját eladni, a magyar földet" - fogalmazott. Usztics Mátyás, a Nemzeti Kamaraszínház igazgatója élesen bírálta a parlamenti politikusokat, mint mondta: "egy párt van a parlamentben, melynek négy arcát lehet látni".

Lovas István jobboldali publicista, aki, mint mondta, független újságíróként fogadta el a meghívást, úgy vélte: a Jobbiknak segítenie kell nevén nevezni a dolgokat.