Demecseri választás: bírósághoz fordult a Fidesz

Vágólapra másolva!
Bírósághoz fordult a demecseri időközi polgármester-választás eredménye ellen a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete szombaton. A pártszervezet a választás megismételtetését kéri, miután kifogásaikat hiába találta jogosnak találta a helyi és a területi választási bizottság, úgy ítélték meg, azok nem befolyásolták a választás végeredményét.
Vágólapra másolva!

A demecseri időközi polgármester-választás megismételtetését kéri az ügyben illetékes megyei bíróságtól a térségi pártszervezet, mert korábbi kifogásait, noha azokat jogosnak találta a helyi és a területi választási bizottság, egyikük sem orvosolta - közölte Seszták Oszkár, a párt nyírségi irodájának vezetője.

A demecseri időközi polgármester-választást Kis Gyula - az MSZP, az SZDSZ és a Szövetség Demecserért Egyesület közös jelöltje - 1.547 szavazattal nyerte Fáky Lászlóné, a Fidesz jelöltje előtt, aki 1.024 voksot kapott. Az új önkormányzati vezető csütörtökön már át is vette megbízólevelét a helyi választái bizottságtól.

Seszták Oszkár közlése szerint korábban azért emeltek szólt a helyi és a területi választási bizottságnál, mert - szerintük - Kis Gyula félrevezette a választópolgárokat, amikor a szavazás előtt szórólapján azt állította, hogy az ajánlószelvények több mint a felét megkapta. Ugyancsak szóvá tették, hogy a két párt és a civil szervezet aktivistái - az érintett állítása alapján - fenyegetően léptek fel egy szavazóval szemben. Kifogásolták továbbá, hogy Kis Gyula egyik támogatója gépjárművel szállított választókat a szavazóhelyiséghez, valamint a jelölt - aki megnyerte a választást - oktatási intézményben tartott kampányrendezvényt.

A Fidesz nyírségi irodavezetője hozzátette: a bírósági keresetben megfogalmazták azt is, utólag jutott a tudomásukra, hogy az egyik szavazókörben kettővel több szavazólapot találtak annál, mint amennyien részt vettek a voksoláson.

"A helyi és a területi választási bizottság döntését, miszerint a kifogásolt esetek nem befolyásolták döntően a szavazás végeredményét, a Fidesz nem tudja elfogadni, ezért a bíróságtól várja a jogsértések szankcionálását, azaz a választás megismételtetését" - mondta Seszták Oszkár.

A Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Bíróságnak három napon belül kell döntenie az ügyben.