Téves eljárás miatt APEH-dolgozók is adósak

Vágólapra másolva!
Saját dolgozóit sem kíméli az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). Az utóbbi napokban ugyanis az adóhivatal munkatársai közül jó néhányan kaptak adóhátralék megfizetésére felszólító levelet saját cégüktől - írja a Népszabadság. Az illetékes szakszervezet kész kollektív munkaügyi pert indítani a dolgozók nevében.
Vágólapra másolva!

Egy, a Népszabadság birtokába került határozat arra példa, hogy a tavaly bevezetett, új központosított bérszámfejtési program miatt tévesen vonták le sok tízezer közalkalmazott fizetéséből az adóelőleget. Az adóhivatal ugyanis a saját dolgozóit szólítja föl a meg nem fizetett és le nem vont személyi jövedelemadó 15 napon belüli rendezésére.

Mohos András, az Államháztartási Hivatal vezetője korábban közölte: az állami intézményekben használt új illetmény-számfejtési program jól számol, nincs rossz göngyölítés, a gondot a fizetések nagymértékű emelkedése, ennek következtében az adójóváírás megszűnte okozhatja. Vagyis a fizetésikategória-határ átlépése miatt vonnak le év közben az alkalmazottaktól kevesebb adóelőleget.

Michalkó Péter, az illetékes szakszervezet vezetője elmondta: az önhibájukon kívüli "adósok" nem tudják egy összegben befizetni a hátralékot, ezért részletfizetési kedvezmény igénylésére kényszerülnek, ez pedig kétezer forintos eljárási illetéket von maga után. Az érdekvédő szerint ez nem nagy összeg ugyan, de elfogadhatatlan, hogy a hivatal dolgozója azért kerülhet ilyen helyzetbe, mert valaki rosszul végezte a munkáját. Michalkó jelezte: készek arra, hogy kollektív munkaügyi pert indítsanak a dolgozók nevében.