Jövőre engedélyezhetik a dajkaterhességet

Az egészségügyi minisztérium engedélyezné a dajkaterhességet, vagyis azt, hogy egy pár gyermekét egy másik nő hordja ki - írja a Magyar Nemzet. A tárca vizsgálja annak lehetőségét is, hogy haláluk után is felhasználhatóvá tegyék a férfiak hímivarsejtjeit.

A dajkaterhesség engedélyezésével szeretnének azoknak az asszonyoknak is lehetőséget biztosítani saját gyermekhez, akik nem tudnák megszülni a magzatot. Ilyenkor a dajkaanya - a pár egy rokona vagy ismerőse - vállalhatná a baba kihordását. Tóth Judit, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium szóvivője szerint évente ötven olyan párra lehet számítani, akik élnének ezzel a lehetőséggel - írja a Magyar Nemzet.

A lap szerint az engedélyezésénél azonban számos részletszabályt kell majd megalkotni. Például, hogy a dajkaanya lehetne-e a gyermek genetikai anyja is, de elképzelhető lenne akár az is, hogy ismeretlen sejtadományozótól származó petesejtet használjanak fel. Magyarországon jelenleg egyik módszer alkalmazását sem engedélyezik. Ugyan az 1997-es egészségügyi törvény lehetővé tette a dajkaterhességet - részletes szabályok nélkül -, az Orbán-kormány teljesen eltörölte ezt.

A tárcánál jelenleg is zajlik a teljes humánreprodukciós szabályozás felülvizsgálata, így a dajkaterhesség mellett több ügyben is változás várható jövőre. Ilyen például az, hogy a lefagyasztott hímivarsejtek révén egy férfinak a halála után is születhessen gyermeke. A probléma nemrég egy olyan házaspárnál vetődött fel, amelynek férfi tagja autóbalesetben elhunyt. A szerencsétlenül járt férfinak még a halál beállta előtt lefagyasztották hímivarsejtjeit, a feleség pedig szerette volna ezekkel termékenyítik meg, de a jelenlegi jogi szabályozás ezt nem teszi lehetővé.

A humángenetikai kérdésekről már jövő év elején megkezdődhet a társadalmi vita, a jogszabályváltozásra pedig az év második felében kerülhetne sor - derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.