2005-ig nem foglalkozik személyi kérdésekkel az MSZP

Vágólapra másolva!
2005-ig nem foglalkozik az MSZP azzal, hogy ki legyen az új pártelnök, illetve a párt leendő miniszterelnök- és köztársaságielnök-jelöltje. Ekkor azonban egyszerre tárgyalnak ezekről a kérdésekről a párt tisztújító kongresszusán - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Az MSZP egészen 2005-ig nem foglalkozik személyi kérdésekkel - ekkor lesz ugyanis a párt legközelebbi tisztújító kongresszusa. A kongresszuson egyszerre tárgyalnak majd arról, ki legyen a párt új elnöke, miniszterelnök- és köztársaságielnök-jelöltje - írja a Népszabadság.

A lap szerint erről másfél héttel ezelőtt állapodott meg a párt felső vezetése, azon a találkozón, melyet a kormányfő kezdeményezett a párt erős embereivel. A találkozón arról is megegyeztek, hogy az európai parlamenti választások megnyerése érdekében nem teregetik ki a belső vitákat a nyilvánosság elé, hanem a közös munkára koncentrálnak.