Kormánypárti és ellenzéki vezetők neve Kulcsár és Rejtő naptárában

A Figyelő Kulcsár Attila és Rejtő E. Tibor naptáraiban szereplő információkra hivatkozva állítja: több kormánypárti politikus is találkozott Kulcsárral. A bejegyzések között a legtöbbször Baja Ferenc neve bukkan fel. Baja többször Kulcsár lakásán, az esti órában találkozott a K&H volt munkatársával. Emellett szerepel többek között a belügyminiszter neve is a listán. Rejtő naptárából említik a kancelláriaminiszteren kívül Rogán Antalt, Herényi Károlyt és Schmitt Pált is.

"Politikusokkal folytatott, esetenként bizalmas találkozókra utaló bejegyzések is felfedezhetők a sikkasztással gyanúsított volt befektetési tanácsadó, Kulcsár Attila határidőnaplójában" - állította a Figyelő című hetilap csütörtöki számában. A cikk írója állítása szerint betekintett Kulcsárén kívül Rejtő E. Tibor volt bankvezér naptárába is. A naptárakról néhány héttel ezelőtt egy budapesti ügyvédi irodában készítettek hiteles másolatot. A lap értesülései szerint a dokumentumokat már a rendőrség és az ügyészség is megkapta.

 

A bejegyzések között a legtöbbször Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárának neve szerepel. A lap információi szerint Baja hétszer is találkozott Kulcsár Attilával, a brókerügy gyanúsítottjával, ebből négyszer Kulcsár lakásán, egyszer este kilenc óra után, szintén egy alkalommal pedig 7 óra után. Baja a 2002-es választások idején az MSZP kampányfőnöke volt, később pártigazgatói posztot töltött be, egészen mostani politikai államtitkárrá való kinevezéséig.

 

Baja Ferenc csütörtökön közleményben utasította vissza a Figyelő vádjait. Közölte: a kormány társadalmi kapcsolatokért, kormányzati informatikáért és EU-kommunikációjáért felelős államtitkáraként tárgyalt az ország második legnagyobb bankjának vezérigazgatójával és az EU-, valamint önkormányzati ügyekért felelős vezetőjével. "A bankvezetőkkel cégük egészségpénztári szolgáltatásáról, önkormányzati és Európai Uniós projektek finanszírozásáról és az Európai Uniós kampányban való esetleges közreműködésükről tárgyaltunk. A tárgyalások nem vezettek eredményre, azóta a bankkal, annak vezetőivel a kapcsolatom megszűnt. Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy semmilyen minőségemben sem a bankkal, sem a bank vezérigazgatójával, sem Kulcsár Attilával (sem pedig cég és egyéb érdekeltségükkel) nem álltam, és nem állok üzleti, vagy ügyfélkapcsolatban" - állította Baja a közleményben.

 

A lap állítása szerint két "Baja" bejegyzés mellett annak a hölgynek a neve is szerepelt, akit a média korábban Kovács László MSZP-s pártelnök közeli ismerőseként emlegetett. Kovács azonban tagadta a szoros kapcsolatot. A hölgy neve 2003 első felében 11 alkalommal szerepelt a bejegyzések között Kulcsár naptárában és 3-szor Rejtőében. Utóbbi naptárában ráadásul egyszer Kovács László neve is szerepel zárójelben a hölgy neve mellett - írta a Figyelő.

 

A bejegyzések között szerepelt a lap cikk szerint három alkalommal annak a Kodela Lászlónak a neve, aki a MeH humánpolitikai államtitkáraként állandó belépőt adott a MeH-be Kulcsárnak. Kodela László korábban a belépőről azt mondta, hogy Kulcsár Attila mint a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. önkormányzati finanszírozással, EU-projektekkel és közkapcsolatokkal foglalkozó üzletágának ügyvezető igazgatója, hivatalos minőségében igényelte a belépőt. Kulcsár Attila mint a K&H Bank egyik vezetője, a bank más vezetőivel együtt európai uniós fejlesztések finanszírozásáról, illetve a köztisztviselői bankkártya bevezetésének tervéről tárgyalt a kancellária egyes képviselőivel - mondta korábban a volt helyettes államtitkár.

 

Négyszer fedezte fel a Figyelő újságírója a bejegyzések között Kónya Imrének, az MDNP alelnökének a nevét is. Kónya azt korábban elismerte, hogy Kulcsár ügyfele volt, állítása szerint ő az ügy egyik károsultja.

 

Mind Kulcsár, mind Rejtő naptárában szerepelt Lamperth Mónika belügyminiszter neve is, aki korábban elismerte, hogy a bank első emberével együtt találkozott Kulcsárral. Rejtő naptárában az egyik bejegyzés mellett az szerepelt: "Kodela, with Mónika, Ati" - állítja a Figyelő. Lamperth korábban a rendészeti bizottság előtti meghallgatásán azt mondta: magánemberként nem, de belügyminiszterként, egy fogadáson találkozott Kulcsár Attilával, igaz, ott több más bankár is jelen volt.

 

Szerepel a belügyminiszter férjének, Jegesy András ügyvédnek is a neve a bejegyzések között. Jegesy korábban tagadta, hogy kapcsolatban állt volna a K&H Equitiesszel. Korábban Rogán Antal fideszes politikus állította az ügyvédről, hogy a K&H Equitiesnek dolgozott. Jegesy ezért rágalmazás miatt feljelentette Rogánt. Az ügyvéd szerint kizárólag a Kereskedelmi és Hitelbankot képviselte munkaügyi perekben, a K&H Equitiesszel azonban nem volt semmilyen szerződése, még szerződéstervezet sem készült. "Soha nem volt ügyvédi szerződésem a K&H Equitiesszel" - mondta az [origo]-nak a brókerbotrány kipattanásakor, júliusban az ügyvéd.

 

A Figyelő cikke szerint egy-egy alkalommal szerepel Rejtő E. Tibor bejegyzései között Kiss Péter kancelláriaminiszter, Bárándy Péter igazságügyi miniszter és Horváth Csaba II. kerületi MSZP-s polgármester neve. Horváth Csaba azt elismerte, hogy reklámügynöksége és ő maga is kapcsolatban állt a botrány egyik szereplőjeként számon tartott Britton Kft.-vel, és ismerte Kulcsárt is. Közölte ugyanakkor, hogy kizárólag üzleti kapcsolatuk volt. Polgármesterként találkozott vele, mint az ország második legnagyobb bankjának önkormányzati területért felelős vezetőjével. Horváth állítja: Kulcsár kereste meg őt, hogy a K&H Bank önkormányzati szolgáltatásairól tájékoztassa. Bárándy viszont tagadta a Figyelőnek, hogy találkozott volna Rejtővel. Kiss Péter annyit közölt: hivatalba lépése után tavasszal, egy alkalommal - mint a második legnagyobb magyar bank vezérigazgatójával -, találkozott Rejtő E. Tiborral.

 

Több olyan politikus neve is szerepelt még a naptárakban, akik magyarázatot is adtak már erre. Baráth Etele, a MeH politikai államtitkára a K&H önkormányzatok és EU-projektek vezetőjekénti minőségében találkozott Kulcsárral. Bakonyi Tibor MSZP-s képviselő közölte: egy alkalommal került sor találkozóra, de nem a befektetési tanácsadóval, hname egy másik banki képviselővel beszélt.

 

Az ellenzéki politikusok közül egy-egy alkalommal megtalálható Rejtő naptárában Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettesének, Schmitt Pál, a Fidesz alelnökének, Herényi Károly, az MDF frakcióvezetőjének a neve is. Rogán tagadta, hogy létrejött volna a találkozó. Schmitt elismerte, hogy egyeztetett több alkalommal is Rejtővel, mert a Magyar Olimpiai Bizottság pénzügyeit a K&H intézte. "Az MDF-es politikusok közösen találkoztak a K&H vezérigazgatójával, mert a Széchenyi Társaság számára gyűjtöttek adományt" - nyilatkozta Herényi a Figyelőnek, hozzátéve, hogy próbálkozásuk sikertelen volt.

 

Az [origo] megkereste az ügyben érintetteket, valamint a rendőrséget, ám egyelőre senkitől sem érkezett válasz a kérdéseinkre.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK