Egy hét múlva döntenek Ragáts felelősségéről

Vágólapra másolva!
Az MTV kuratóriumának elnöksége további vizsgálatok után dönt csak arról, hogy a köztévé elnökét terheli-e felelősség az MTV reklámidejének értékesítésére kötött szerződések miatt. A pénteken ülésező testület szerint a jóváhagyása nélkül kötött szerződések érvénytelenek. Ragáts Imre tévéelnök a közel háromórás meghallgatás után feldúltan kirohant az épületből, kérdésekre nem válaszolt.
Vágólapra másolva!

A kuratóriumi elnökség több mint négyórás ülést tartott pénteken az MTV reklámidejének értékesítésére kötött szerződések ügyében. Az ülés után kiadott közleményben közölték, hogy az elnökség álláspontja szerint a 2003 áprilisában kötött szerződések érvénytelenek. Az elnökség nem tudott egységes álláspontot kialakítani arról, hogy a szerződések megkötéséért ki, és milyen mértékben felelős. A testület a felelősség mértékének és az esetleges károk megállapítására további vizsgálatot rendelt el, amelynek lefolytatására az MTV Felügyelő Bizottságát (FB) kérte fel. Az FB-nek november 6-ig kell befejeznie a vizsgálatot, a kuratóriumi elnökség akkor hoz döntést az ügyben.

A Magyar Televízió (MTV) kuratóriumának elnöksége csütörtökön rendelt el azonnali vizsgálatot, miután tudomására jutott, hogy a köztévé áprilisban szerződést kötött reklámidejének értékesítésére. Még a pénteki ülés előtt egy név nélkül megszólaló elnökségi tag az [origo]-nak azt mondta: súlyos ügyről van szó, és elképzelhető az is, hogy a testület emiatt kezdeményezni fogja a tévéelnök menesztését.

Péntek délután közel három órán keresztül hallgatták meg Ragáts Imrét, az MTV elnökét. A meghallgatás után, nem sokkal öt óra előtt az elnök feldúltan kirohant a kuratórium épületéből, az újságírói kérdésekre nem válaszolt, annyit közölt csupán, "nincs reklámszerződés".

A köztévé reklámidejének értékesítésére vonatkozó szerződéseket nagy titkolózás övezi. Az [origo] médiaügynökségi körökből már hetekkel ezelőtt értesült arról, hogy az MTV az egyik kereskedelmi televízióval kapcsolatban álló céggel, illetve cégekkel köt, vagy kötött megállapodást a reklámidő értékesítésére. Az ügynökségek szerint egy ilyen megállapodás felboríthatná a magyar reklámpiacot, a szóban forgó csatorna ugyanis megszerezné a piac több mint felét.

Információinkkal akkor megkerestünk ellenzéki és kormánypárti kuratóriumi elnökségi tagokat, akik egybehangzóan azt állították, hogy nem tudnak ilyen szerződésekről. Egyikük megjegyezte: ha lennének ilyen próbálkozások, akkor a testület megakadályozná azokat. Az MTV ugyanis nagyobb volumenű szerződéseket csak a kuratóriumi elnökség jóváhagyásával köthet.

Megkerestük egyúttal az MTV-t is, amelynek sajtóreferense két alkalommal - legutóbb néhány napja - is azt mondta az [origo]-nak, hogy nem állnak kapcsolatban külső céggel, a reklámidőt belsőleg értékesítik. A kuratóriumi elnökség csütörtöki közleménye után a sajtóreferens azt mondta: nem állt szándékában félrevezető nyilatkozatot tenni, egyszerűen ő maga sem tudott a külső cégekkel kötött megállapodásokról. A szóvivő ugyanakkor pénteken sem kívánt semmilyen tájékoztatást sem adni az ügyről.

A pénteki Magyar Hírlap arról számolt be, hogy az MTV három céggel kötött öt évre szóló szerződést a köztévé reklámidejének értékesítésére. A lap szerint egyikük az RTL Klubbal álítólag tulajdonosi kapcsolatban álló IMG. Az IMG-vel való szerződéskötést név nélkül nyilatkozó kuratóriumi tagok megerősítették az [origo]-nak. Az RTL Klub ugyanakkor közleményt adott ki, amelyben határozottan cáfolja, hogy az IMG Médiaügynökségnek bármilyen százalékban is tulajdonosa lenne a tévével kapcsolatban álló IKO Production Kft, illetve annak bármelyik tulajdonosa.

Az RTL-lel való kapcsolatra utalhat az is, hogy a Magyar Televízió és a kereskedelmi televízió értékesítési vezetői testvérek. Míg Vidus Ildikó a köztévé kereskedelmi igazgatója, addig Vidus Gabriella az RTL Klub kereskedelmi osztályának értékesítési vezetője. Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de érdekesség, hogy a két hölgy édesapja Vidus Tibor, aki a Horn-kormány idején, 1995-től 1998-ig a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója volt, jelenleg pedig a Magyar Posta biztonsági főigazgatója.

Pethő András