Gyújtogató okozta a miskolci áruháztüzet

Vágólapra másolva!
Szándékos gyújtogatás okozta az október 31-i tüzet a miskolci OBI barkácsáruház egyik külső raktárában. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást.
Vágólapra másolva!

A tűzvizsgáló elsődleges megállapítása szerint szándékos gyújtogatás miatt keletkezett tűz október 31-én, a vizsgálatot még folytatják - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Kompoltiné Jakab Ilona hozzátette: a rendőrség különösen nagy kárt okozó rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen elkövető ellen. Becslések szerint több 10 millió forint kár keletkezett.