Politizálás helyett művészetet kínálnak

Vágólapra másolva!
Sszavazni volt-e többször, vagy kiállításon? - többek között ezt a kérdést teszik fel a látogatóknak a Godot Galériában, ahol Választások 2003, (Képző)művészet kontra politika címmel nyílt kiállítás hétfőn. A szervezők tíz művészt kértek fel arra, hogy képeikkel nyilvánítsanak véleményt a jelenlegi - szerintük - túlpolitizált életről. A galéria választást kínál a látogatóknak a mindent vivő politika és az egyre inkább háttérbe szoruló művészet között. Nézze meg képeinket a tárlatról!
Vágólapra másolva!

Tíz jelentős képzőművészt kért fel a Godot Galéria arra, hogy képi eszközökkel nyilvánítson véleményt a hazai politika jelenlegi helyzetéről. A kezdeményezők célja, hogy felhívják az általuk a politikánál jóval fontosabbnak tartott művészetre azoknak a figyelmét, akik már megcsömörlöttek az állandó felfokozott kampányhangulattól, a túlpolitizált társadalomtól, a mindenütt vezető hírként szereplő politikától.

A Godot Galéria Baksai József, Bukta Imre, dDr. Máriás Béla, El Kazovszkij, Ef Zámbó István, Földi Péter, Gaál József, Kovács Péter, Szemadám György és Szurcsik József műveit mutatja be. Ezeken az alkotók - a szervezők szándékai szerint - sajátos egyéni világukkal nyújtanak választási lehetőséget a befogadóknak, az egyre inkább háttérbe szorított (képző)művészet és a mindent vivő politika, valamint a kiállított alkotások között.

A szervezők egyebek mellett olyan kérdésekkel szeretnék szembesíteni a tárlat látogatóit, hogy mennyi időt szánnak a politikára, szavazni voltak-e többször, vagy kiállításon, vagy hogy hány művészt, illetve politikust ismernek.

A kiállítás megtekinthető a Godot Galériában Budapesten, a VII. kerület, Madách Imre út 8. szám alatt.