Lendvai: a pártok utaztathatják külföldre a voksszámlálóikat

Vágólapra másolva!
Az MSZP-frakció jövő héten több megoldási javaslatot tesz a Fidesz asztalára az európa parlamenti képviselők választásával, a külképviseleteken történő voksolással kapcsolatban - mondta Lendvai Ildikó frakcióvezető, aki hozzátette: az MSZP az "utolsó csepp véréig hajlandó tárgyalni a kompromisszum érdekében", s reményét fejezte ki a négypárti tárgyalások sikerét illetően.
Vágólapra másolva!

A javaslatok között megemlítette: a külhoni szavazatszedő bizottságokat itthon, sorsolás útján választanák ki a pártok bejelentett tagjai közül, így elkerülhető a csalás gyanúja. Megoldás lehetne az is, hogy a követségi alkalmazottak lássák el a voksolás feladatait, amit azonban a Fidesz mindeddig nem támogatott - tette hozzá. "Ha egyik megoldást sem fogadják el, akkor kénytelenek leszünk beleegyezni az utaztatásba is, bár nem gondoljuk, hogy a Parlament egy utazási iroda, ahonnan állampénzekből juthatnak a pártok küldöttei egzotikus országokba. A magunk részéről nem fogunk élni ezzel a lehetőséggel; ahova mindenképpen akarunk küldeni delegáltat, oda pártpénzen utaznak" - jelentette ki Lendvai Ildikó.

Lendvai keddre kérte a frakcióvezetőket az ezzel kapcsolatos egyeztetésre; ha nem sikerül megállapodni, folytatják a tárgyalásokat és parlamenti vita közben állapodhatnának meg olyan közös módosító indítványban, amely "ezt az egyetlen nyitott kérdést is elrendezi".