Ragáts döntött: nem mond le

Vágólapra másolva!
Ragáts Imre, a Magyar Televízió elnöke vasárnap este sajtóreferensén keresztül azt üzente, hogy nem mond le posztjáról. Legutóbbi, pénteki üzenetekor még fontolgatta távozását. Ragáts távozása azért merült fel, mert reklámügynökségeknek feltűnően alacsony áron eladta a tévé reklámidejének értékesítési jogát.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Ragáts Imre

"Nem kíván távozni posztjáról Ragáts Imre, a Magyar Televízió Rt. elnöke, aki ellen a közszolgálati televízió kuratóriumi elnöksége az elmúlt évben indított vizsgálatot az általa áprilisban kötött reklámidő szerződések miatt" - mondta a tévé sajtóreferense az MTI-nek vasárnap este.

Ragáts Imre még elnökké választása előtt, idén áprilisban kötötte azokat a szerződéseket, amelyek miatt vizsgálat folyik ellene. Ezek értelmében Ragáts három reklámügynökségnek eladta a tévé reklámidejét. Sajtóértesülések szerint 900 millióért kötötte meg az üzletet, miközben tavaly, amikor a tévé maga gazdálkodott a reklámidejével, egymilliárd forint bevételt hoztak a reklámok.

Az MTV-t felügyelő kuratórium, melyben a parlamenti pártok delegáltjai ülnek, már csütörtökön tárgyalni akarta a kérdést, de keddre halasztották az ülést. Ragáts szerint az őt ért heves sajtótámadások durvábbak voltak, mint amit a kurátoroktól eddig kapott, ezért szerinte a sajtón keresztül akarnak egyesek nyomást gyakorolni a leváltását is fontolgató kurátorokra.

Ragáts Imre szerint nem okozott gazdasági kárt a tévének, mert november 3-án felmondta a kifogásolt szerződéseket. Azért sem akar lemondani, mert szerinte távozása után az MTV-ben kialakult zavaros helyzetet kihasználnák, "és a kinevezett személyi állományban további károkat okoznának".

Ragáts arról nem beszélt, hogy szerinte milyen csoportok állnak a sajtótámadások mögött, és kik akarják kihasználni esetleges távozását.

A tévéelnök pénteken még nem tudta, hogy marad-e. Akkor annyi hírt lehetett megtudni róla, hogy "fejében valóban megfordult a lemondás gondolata". Akkor elismerte, hogy a szerződések megkötése vitatható volt.

Ragáts sajtósa határozottan cáfolta azt a hírt, hogy az elnök alkut kötött volna a kurátorokkal. Korábban több helyen is megjelent, hogy Ragáts önkéntes távozásával megúszhatja a feljelentést.