Tömegverekedés tört ki a szolnoki piacon

Vágólapra másolva!
Tömegverekedés tört ki kedden Szolnokon, a belvárosi piacon. A verekedés megfékezése érdekében a kiérkező rendőrök figyelmeztető lövést adtak le. A huszonöt kivezényelt rendőrnek azonban így is csak fél óra alatt sikerült megfékezni a megvadult tömeget. Két rendőr és két rendbontó megsérült, tíz embert előállítottak.
Vágólapra másolva!

Előbb öt-hat, majd további tíz-tizenöt ember kapcsolódott be két család verekedésébe ásó- és lapátnyelekkel a szolnoki piacon kedden. A rendet a kivezényelt huszonöt rendőr és nyomozó állította helyre fél óra alatt - mondta Lengyel György, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Lengyel hozzátette: a rendőrök közül ketten szenvedtek sérüléseket, közülük az egyik rendőr lába eltört, amikor megpróbálta megakadályozni az egyik ember bántalmazását. Egy rendőr figyelmeztető lövést adott le, ennek során személyi sérülés nem történt.

A tömegverekedés során két rendbontó is megsérült, az egyik ember sebesülése nyolc napon túl gyógyuló. A két érintett család tagjai közül tíz embert állítottak elő, kihallgatásuk folyamatban van.

Mivel a verekedők rendőröket is megtámadtak, az ügyben az illetékes ügyészségi nyomozó hivatal hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt vizsgálatot indított.