Vásárhelyi Mária pert nyert a Magyar Nemzet ellen

Nyilvános elégtételadásra és hatszázezer forint nem vagyoni kár megfizetésére kötelezte Vásárhelyi Mária javára a Fővárosi Bíróság kedden kihirdetett jogerős ítéletében a Magyar Nemzet című napilapot.

"A bírósági ítélet szerint a Magyar Nemzet 2000-ben és 2001-ben több alkalommal súlyosan megsértette Vásárhelyi Mária személyiségi jogait és emberi méltóságát" - olvasható a pernyertes közleményben. Vásárhelyi Mária kiemelte: a bíróság ítélete szerint a lap annak ellenére híresztelt folyamatosan valótlan tényállítást róla, hogy már az első alkalommal tájékoztatta a Magyar Nemzet munkatársát arról, a lap állítása nem felel meg a valóságnak.

"A per tárgyát képező, a Magyar Nemzetben megjelent írások több alkalommal is olyan kitételeket használtak Vásárhelyi Máriával kapcsolatban, amelyek súlyosan sértették az érintett személyiséghez fűződő jogait és emberi méltóságát" - áll a közleményben.

A tájékoztatás szerint a bíróság a jogsérelem súlyosságára és ismétlődő mivoltára tekintettel döntött úgy, hogy a nyilvános elégtételadáson túl nem vagyoni kár megfizetésére is kötelezi a napilapot.