Bizonytalan az uniós rajzfilm bemutatása

Vágólapra másolva!
Elkészült, a nézők mégsem láthatják azt a rajzfilmsorozatot, amelyért 174 millió forintot fizetett a Külügy- és a Belügyminisztérium. Senki sem tud válaszolni, hogy miért nem került képernyőre az Európai Uniót népszerűsítő sorozat, amelyből időközben 90 millió forintért újabb részeket rendelt az MTV - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A két tárca februárban hirdetett gyorsított eljárást egy uniót népszerűsítő sorozat elkészítésére. A tendert a Gát György vezette, az Oscar-díjas Rófusz Ferencet is soraiban tudó konzorcium nyerte el. Korábban már beharangozták a film premierjét, de a karaktereket tervező Rófusz Ferencet ért plágiumvádak miatt a bemutatót elhalasztották - írja a Népszabadság.

A lap szerint ekkora megrendelésért a rendszerváltás óta nem versenghettek a rajzfilmesek, de a szakmában sokan előre tudni vélték, hogy a tendert a Gát Györgyék nyerik majd el, akik már a kiírás előtt elkezdtek dolgozni a produkción.

Már rég be kellett volna mutatni

A győztes tényleg a Giromédia-Animation.hu-Super Fly Films hármas lett, amely a három-négy perces epizódok darabjáért 5,8 millió forintot kért. A cég már leszállította a 30 részes sorozatot, ám a kiírás tartalmazott egy olyan pontot is, hogy az első részt a szerződéskötéstől számított negyven napon belül országos televízióban, főműsoridőben, naponta legalább két alkalommal be kell mutatni. A győztessel május 7-én írták alá a szerződést, azóta több mint négyszer negyven nap telt el - írja a Népszabadság.

A pályázatot lebonyolító BM Beszerzési és Kereskedelmi Rt.-nél annyit árultak el a lapnak, hogy az elkészült részeket a konzorcium leszállította, de ezek sugárzásával már nem a részvénytársaság, hanem a tárca foglalkozik. A minisztérium sajtóosztálya azt a tájékoztatást adta, hogy zajlanak az egyeztetések a sugárzási jogról a tárcák és a Magyar Televízió között.

Hiányzik a köztévé aláírása

A producer Gát György szerint ők elkészítették a részeket, de a kiírás nem is tartalmazza a negyvennapos sugárzási határidőt, ám amikor ezt beolvasta neki a lap munkatársa, annyit mondott: ez nem az ő feladata. Mint közölte a Szerencsi fel! című rajzfilm rajta kívülálló okok miatt nem kerül képernyőre, de a részletekről nem nyilatkozik. Szerinte heteken belül látható lesz a műsor.

A sorozatot a Magyar Televízió tűzte volna műsorára, ám az erről készült négyoldalú (két minisztérium, Gát és MTV) szerződéstervezetet a tévé részéről nem írták alá. Csorba Mária sajtóreferens csak annyit mondott a Népszabadságnak: volt olyan szerződés, amelyet az MTV kuratóriumának elnöksége is jóváhagyott, ám ezen utólag módosításokat kért a partner, ezért újra a kuratórium elé kell vinni a megállapodást. Hogy mikor, arról nincs információ.

Újabb részek 90 millióért

A Magyar Televízió már szeptember elejére beharangozta a rajzfilmsorozat bemutatását, ám a karaktereket tervező Rófusz Ferencet ért plágiumvád miatt ezt elhalasztották. Szerződés akkor sem volt a sugárzásról. Az MTV ennek ellenére kiveszi a részét a sorozat finanszírozásából: a két tárca által 174 millióért rendelt részek mellé 90 millióért további 11 epizódot kért - derül ki a Népszabadság cikkéből.