Egymilliárd forint akadálymentesítésére

Vágólapra másolva!
Négymillió eurót, vagyis közel egymilliárd forintot költhetnek az iskolák és a sportlétesítmények akadálymentesítésre, hogy a fogyatékosok is tanulhassanak és sportolhassanak. Bár a hírt bejelentő Gyurcsány Ferenc sportminiszter sokat remél a pályázattól, az eddigi tapasztalatok nem túl bíztatóak: olyan is előfordult, hogy 170 millió, akadálymentesítésre igényelhető forint a gazdasági tárcánál maradt, mert nem akadt elég ember, aki hajlandó lett volna az átalakításra.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági-, és sportminiszter szerint hamarosan ugrásszerűen javul a fogyatékosok helyzete Magyarországon. A miniszter a Gyermek,- Ifjúsági és Sportminisztérium és az Oktatási Minisztérium most induló Phare programjától várja a magyar fogyatékosok helyzetének megváltozását. A két tárca közös pályázatán összesen 4 millió euró, vagyis közel egy milliárd forint támogatást igényelhetnek az általános- és középiskolák, a felsőoktatási intézmények, valamint a sportlétesítmények, hogy akadálymentesítsék épületeiket. Idén mindössze 120 millió forintot költhettek erre.

Az akadálymenetesítés egyrészt azt jelenti, hogy egy létesítmény megközelíthető kerekesszékkel, másrészt pedig, hogy az épületen belüli közlekedés és az információhoz jutás is akadálytalan. Vagyis a legtöbb esetben nem elég lerakni néhány rámpát a lépcsőkre, például ki kell szélesíteni az ajtókat, ahol nem elég nagy a lift, korlátliftet kell felszerelni, valamint mozgássérült WC-ket, kapaszkodókat. Az Aluhit Kft. évek óta foglakozik akadálymentesítő berendezésekkel. Bár szerintük, amikor új pályázatot ír ki valamelyik minisztérium, mindig sokkal többen érdeklődnek az akadálymentesítés iránt, a közelmúlt tapasztalatai mást mutatnak.

Márciusban az Oktatási Minisztérium meghirdetett egy programot, melynek keretében hosszú lejáratú hiteleket vehetnek fel az iskolák épületeik felújítására. A beérkezett pályázatok többsége főleg műszaki felújításra, fűtés és világításfejlesztésre, tornaterem, uszoda építésére kért hitelt. A jelentkező 127 iskola mindössze négy százaléka akarta akadálymentesítésre költeni a pénzt. A gazdasági tárca 200 milliós pályázatára, a szállás és vendéglátóhelyek akadálymentesítésére, mindössze tizenketten jelentkeztek. 170 millió forint felhasználatlan maradt. A tulajdonosok úgy gondolták, hogy a mozgáskorlátozottak nem jelentenek olyan fizetőképes keresletet, ami megérné a többletberuházást. Januárban egy mozgássérült férfi pert nyert a Central kávézó ellen, mert az nem biztosította számára az akadálytalan bejutást.

Az általános és középiskolák akadálymentesítése azért fontos, mert a fogyatékos gyerekek esélyegyenlősége csak akkor érvényesülhet, ha együtt tanulhatnak ép társaikkal. Így megnő az esélyük a továbbtanulásra, és később az elhelyezkedésre az erősen diszkriminatív munkaerőpiacon. Elsősorban ugyanis egyenlő esélyeket akarnak a fogyatékosok, nem szánalmat és jótékonykodást. - olvashatjuk a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének honlapján.

A felsőoktatási intézmények akadálymentesítése legalább ennyire lényeges. Ma Magyarországon összesen 1550 épületben tanulnak egyetemisták és főiskolások, ebből azonban csak 380 akadálymentes.

Matalin Dóra