Kaltenbach: Nem öncélú a bírói függetlenség

Vágólapra másolva!
A nagy vitákat kiváltó bírósági ítéletek és a még nagyobbakat kavaró nyilatkozatok és felhívások után a négy országgyűlési biztossal találkozott a kormányfő. A találkozó után Medgyessy Péter finoman, ám annál érthetőbben bírálta azt a bírósági ítéletet, amely egy ártatlanul bebörtönzött roma testvérpárnak "primitív személyiségük" miatt ítélt meg a kértnél alacsonyabb kárpótlást.
Vágólapra másolva!

Garantálni kell az emberek egyenlőségét a bíróságok előtt; a törvényeknek és a bíróságoknak az embereket kell szolgálniuk - mondta Medgyessy, aki utalt a bírósági határozatra: "Nincs egyszerűbb és bonyolult személyiség ebből a szempontból, nincs származás alapján történő megkülönböztetés."

A kormányfő ugyanakkor megjegyezte: nincs vita lényegi kérdésekben közte és a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Lomnici Zoltán között. A kormányfő leszögezte: "közösen gondolkodunk úgy, hogy a jogállam, a jogállamiság mindannyiunk értéke, minden állampolgár értéke". "Ezt védeni és óvni kell" - közölte, hozzátéve: a jogállamiságnak nagyon fontos pillére a bíróságok intézménye, és ezek függetlenségét garantálni kell.

Lomnici a primitívezés ellenzőitől félti a jogállamiságot/itthon/20031111lomnici.html

"A közvélemény igen nagy érettségről tett tanúságot a vitatott bírósági ítéletekkel kapcsolatban" - mondta Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman, aki rengeteg konstruktív hozzászólást, cikket olvasott az utóbbi napokban. Kaltenbach szerdán találkozik Lomnici Zoltánnal, aki múlt heti felhívásában név szerint bírálta őt egy nyilatkozata miatt, amely a főbíró szerint veszélyeztette a bírói ítélkezés függetlenségét. "Nincs öncélú függetlenség, csak olyan, amely az emberekért, az emberi jogokért van" - jelentette ki az ombudsman.