Eltitkolják a munkahelyi baleseteket

Vágólapra másolva!
Magyarországon a munkahelyi balesetek minimum egynegyedét, a szakszervezetek szerint negyven százalékát eltitkolják, főként az anyagi következmények miatt - írja a Magyar Hírlap. Munkahelyen, illetve onnan jövet-menet másfélszáz haláleset történik évente. A legveszélyesebb ágazatok listáját az építőipar vezeti, a halálos balesetek egyharmada itt történik.
Vágólapra másolva!

Bár Magyarország a statisztikák szerint munkaügyi szempontból a biztonságosabb országok mezőnyében található, az elmúlt években nem javult a munkahelyek biztonsága, sőt a halálos kimenetelű munkabalesetek száma nőtt: az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség adatai szerint 2002-ben 163 ember halt meg Magyarországon munkahelyi balesetben, vagyis 31 százalékkal többen, mint egy évvel korábban - írja a Magyar Hírlap.

A legveszélyesebb ágazatok listáját az építőipar vezeti - tavaly 49 építőipari munkás vesztette életét munka közben, 2003 első félévében kilenc. Ennek oka, hogy az építőiparban magas a szakképzetlenek aránya, és itt a legnagyobb a fluktuáció és a feketemunka részaránya, illetve hogy gyakran az időjárás viszontagságainak kiszolgáltatott szabadtéri munkahelyeken folyik a munka.

De nem kis kockázatot vállalnak a teher- és személyszállításban, valamint a mezőgazdaságban dolgozók: előbbi ágazatban tavaly húszan, utóbbiban pedig tizenketten haltak meg. A legtöbb baleset (2483) ugyanakkor az élelmiszergyártásban történt 2002-ben.

A hivatalos becslések szerint a munkahelyi baleseteknek minimum egynegyedét, a szakszervezetek szerint negyven százalékát eltitkolják, hisz a munkaadók nem érdekeltek azok nyilvánosságra hozásában - mondja Borhidi Gábor, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének munkavédelmi ügyvivője. Ha ugyanis a munkaadó hibájából történik a baleset, a munkavállaló gyógyításának összes költségét behajtja a cégen az egészségbiztosító. A munkavédelmi törvény napirenden lévő módosítása szerint az ötven főnél többet alkalmazó vállalatoknál kötelező lesz a munkavédelmi képviselő választásának kiírása.